Jelenlegi hely

OHANA Gasztroklub és Főzőiskola kurzusát teszteltük: itt bárki nagyot tud alkotni

Nem rég nyílt Kecskeméten a Petőfivárosban az OHANA Gasztroklub és Főzőiskola, amely főzéssel egybekötött szórakoztató programokat kínál gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Az Ohana Főzőiskolában általában nem a sima rántott húsok, hanem speciális nemzeti ételek vagy divatos fogások elkészítését tanulhatják meg a résztvevők.

Pulai Katalin egy gasztronómiai közösséget szeretne kialakítani Kecskeméten, ahol nemcsak főzőtudományukban tudnak fejlődni a résztvevők, hanem célként tűzte ki, hogy egy klassz kis közösséget is összekovácsoljon Kecskeméten. Minden főző kurzusukat egy szakács vagy cukrász tartja, aki annak az adott témának a legnagyobb szakértője.

Vasárnap teszteltük is az Ohana Cupcake királynője, Nagy Judit által vezetett Karácsonyi cupcake csodák című főző kurzust. Mondhatni, hogy egy nagyon kellemes, nevetős és rettentően hasznos délutáni programban volt részem. Muffint sütöttünk és azokat különböző krémekkel és cukormasszás dekorációkkal díszítettük.

Milyen ételszínezéket használjunk a krémekhez, hogy ne ugorjon össze a díszítőnk? Hogyan dobjunk össze gyorsan egy nagyon finom tésztát? És hogyan tudunk különleges és szemet gyönyörködtető díszítéseket csinálni nagyon egyszerűen, szinte kézügyesség nélkül? Csupa ilyen kérdésekre kaptunk választ a főzőiskolában. Azt is megtudtuk, hogy minden cupcake muffin, de nem minden muffin cupcape és, hogy a cupcake alapvetően egy ünnepi, vaj alapú torta, ami mindig édes és általában díszítve van a teteje.

Azt nem mondanám, hogy ez a leggyorsabb desszert, de az biztos, ha ilyet csinálsz karácsonyra, vagy a gyereked szülinapi bulijára, akkor Te leszel majd a legmenőbb anyuka.

Kicsi, édes és nagyon finom csodákat készítettünk, közben nagyon sokat nevettünk, főként magunkon és olyan vagány kis tortácskákat alkottunk, amit itthon a gyerekeim szájtátva figyeltek, mert ugye az elkészített sütijeinket egy szép díszdobozban haza is vihettük.

Ha szeretsz sütni, főzni vagy szeretnéd megtanítani a gyerekedet, esetleg egy jó baráti, szülinapi, céges kikapcsolódást tervezel, akkor jó szívvel ajánlom őket, mert felejthetetlen élményben lesz részetek! Kurzusaikra itt tudsz jelentkezni: OHANA Gasztroklub és Főzőiskola


És bizony, ezeket a csodákat mi készítettük

 

Ha neked is van olyan terméked, amit a családoknak kínálsz, keress minket tesztelésre! 

Makai Marianna

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ugrás az oldal tetejére