Jelenlegi hely

Séta és piknik a szabad szoptatás népszerűsítéséért Kecskeméten

Augusztus 1-jére, a szoptatás világnapja alkalmából és csatlakozva a Budapesti eseményhez, pikniket szerveztünk a szoptatás népszerűsítéséért, a szabad szoptatásért, hiszen szoptatni természetes bárhol, bármikor, igény szerint (csakis a baba igényeire fókuszálva)! A kecskeméti pikniket Augusztus 5-e, péntekre halasztottuk a rossz időjárás előrejelzések miatt. A létszám ugyan nem volt akkora, mint hétfőn lett volna, de így is igazán jól sikerült.

A Méltóság mezejéről indulva együtt lesétáltunk a Vasútparkba, majd a játszótér mellé telepedve családias hangulatban töltöttük el az időt együtt. Beszélgettünk, töltődtünk, ki-ki igény szerint megszoptatta, megetette a gyermekét és egyszerűen csak jól éreztük magunkat.

Lehetőség volt kérdezni szakértőtől szoptatással kapcsolatos témákban, melyben Szabóné Kis Éva szoptatási tanácsadó és védőnő állt rendelkezésünkre. Kiderült, hogy egy több gyermekes anyánál is felmerülhetnek még kérdések szoptatás terén, hiszen minden gyermek más és más helyzeteket "teremt".

Félreértés ne essék, ez nem azt jelenteni, hogy ezentúl majd fedetlen keblekkel lepjük el a várost. Mint ahogy eddig sem lehetett lépten nyomon szoptató anyába botlani, ezután sem fognak. Viszont ez nem jelenti azt, hogy nem is voltak és nem is lesznek nyilvánosan szoptató anyák. Egyszerűen csak észrevétlenek. ;) Egyszerűen csak felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez természetes dolog és a baba joga, hogy egyen bárhol, bármikor. 

Körünkben természetesen nem csak szoptató édesanya volt jelen, hiszen a piknik üzenetével egyet érthet az is, aki nem, vagy csak egy ideig tudta szoptatni babáját.

Részlet az üzenetből:

„Hiszünk abban, hogy mindenki a legjobbat akarja a gyermekének. A jó anyaságot nem szoptatásban mérjük, és tudjuk, hogy az optimális kötődés, az anyai szeretet, a válaszkészség és a testközelség nem szoptatásfüggő.”

A teljes üzenetet itt olvashatjátok: Üzenet a szoptató Anyáktól

ZKE - Kecskemétimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére