Jelenlegi hely

Stresszmentes tanulási környezet, ahol nem csak a jegyek javulnak, de az önbizalom is – egy kecskeméti délutáni tanoda

A Kecskeméti Belvárosi Tanoda egy olyan hely, ahol a gyerekek szívesen és jókedvűen töltik értékes tanulással az idejüket. A cél az, hogy a gyermekek megtalálják a tanulás örömét, és megtanuljanak önállóan is tanulni a későbbiekben, mindezt egy nagyon támogató és szeretetteljes közegben. Interjú Pető Melindával, a Belvárosi Tanoda alapítójával.

Mi a Tanoda profilja?

Sokféle igénnyel keresnek meg a családok: 6-14 éves kor között járnak ide a gyerekek. Van, aki nagycsoportosként kezdte, iskolaelőkészítőn. Sokan a középiskolás felvételijükre készülnek (már hetediktől). Jónéhányan (alsó és felső tagozatosok egyaránt) pedig azért járnak a Tanodába, mert az itt kapott segítséggel tudtak a jegyeiken javítani, eredményes tanulási szokásokat kialakítani. 

Mi az a plusz, amit a Tanoda ad a gyerekeknek?

Az egyénre szabottság. Egyéni vagy maximum 3-4 fős kiscsoportokban mennek a foglalkozások. A gyerekek itt megkapják azt, amit az iskola nem - vagy nagyon kis mértékben - tud számukra nyújtani: a személyre szóló figyelmet, egyéni mentorálás keretében.  A másik fontos dolog a stresszmentes tanulási környezet. A visszajelzések szerint a szülők és a gyerekek nem csak azért hálásak, mert javultak a jegyek, és sikeres volt a felvételi. A Tanodában a gyerekek önbizalma visszatér. Megtapasztalják, hogy képesek arra, ami addig kudarcélménnyel járt. Ez sokkal nagyobb motiváló erő, mint az ötös osztályzat.

Mi történik, miután valaki jelentkezik hozzátok?

Az első foglalkozáson annak a feltérképezése történik, hogy hol tart a képességeiben és a tárgyi tudásában a hozzánk jelentkező. Nem klasszikus feladatlap-alapú vizsgaszituáció ez, hanem egy közös tanulás. Ennek során kiderül, hogy hol volt megakadás.  A tanítás során odáig „ásunk vissza”, tehát pótoljuk a kimaradt láncszemeket. Lehet, hogy ez egy hetedikesnek a harmadikos anyag, de enélkül nem lehet például felvételire készülni vagy jegyet javítani.  Az elérendő tanulási célokhoz először stabil alapok kellenek.

Természetesen a Tanodában is vannak „követelmények”; a sikerhez szükséges a gyerek igyekezete is. (A tanulási folyamat dokumentált, mindenkinek egyéni naplója van.) Az a nem mindegy, hogy mit él meg közben: szorongást vagy örömet. Igazán hatékony tanulás csak pozitív érzelmekkel lehetséges. 

Kiket a vársz a tanodába?

6-14 éves korú gyereket várok, akik szeretnének még jobb tanulók lenni, vagy aki nem tudja otthon megtanulni a leckét. Természetesen azokat is várom, akik nem értenek egy-egy tantárgyat és szeretnének kicsit javítani belőle, vagy épp biztosra akarnak menni majd a felvételinél, illetve a nagycsoportos óvodásokat is várom iskolaelőkészítő foglalkozásaimra.

A Tanoda a város központjában, a Klapka utca 9-11. szám alatt található a Klassz irodaház harmadik emeletén. Érdekődni a 30/ 373 – 6246 számon lehet Pető Melindánál tudtok.

- Makai Marianna -

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Ugrás az oldal tetejére