Jelenlegi hely

Szabó Béláné Rita megnyerte a Családháló díjat, ezzel a ’2017 védőnője’ címet

Van olyan, aki nem ismeri őt? Szerintem nincs, max még nem született meg J Szabó Béláné Rita, kecskeméti védőnő, IBCLC laktációsi szaktanácsadó, táplálkozástudományi szakember, tanít az egyetemen  és baba klubot tart.

5 gyermek édesanyjaként az életét tette arra, hogy „szolgálja” a gyerekeket és segítse őket. Kicsi vagy nagy, neki mindegy, téves infó, hogy egy védőnő naphosszat csak babázik. Rita napi nyolc órában ifjúsági védőnő egy középiskolában, ahol nagyon szeretik a gyerekek.


Szentkirályi baba mama klubban 

Sugárzol a boldogságtól, hogy kerültél a jelöltek közé?

Kandós pedagógusok, akik tavaly is jelöltek, most is jelöltek, hogy hátha most én nyerek - ehhez csatlakoztak kismamák, akiknek szoptatásban segítettem. A jelölés sikerült és utána a szavazáson nagyon sokan szavaztak rám.

Osztály szinten jöttek középiskolás fiúk, hogy elmondják, szavaztak ám a védőnő nénire. Ez különösen jól esik, mert kamaszkorú gyerekek elismerése, szeretete nagyon sokat ér. Persze, a kismamák szavazatának is nagyon örülök, de ők, mint anyák megtapasztalták, hogy a segítség milyen nagy kincs - de a kamasz gyerekek elismerése az igazán nagyszerű.

Nagyon szeretek köztük, nagyon nagy igényük van a szeretetre és a Kandóban a pedagógusoktól is azt látom, hogy nagyon szeretik a diákokat és mindent megtesznek értük. Az egyetemi hallgatóimmal, okj-s tanítványaimmal is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, keresnek, amikor anyává válnak és felfrissítjük a tanultakat.

Te miről álmodtál kislánykorodban, ezt a jövőt képzelted el magadnak?

Gyermekorvos szerettem volna lenni, nem is volt más a tarsolyomban, mivel az egyetem nem sikerült, védőnő lettem, aminek nagyon örülök. Sokkal közvetlenebb kapcsolatom van a kismamákkal, diákokkal, mint orvosként lenne. Sokkal többet tudok nekik segíteni, sokkal hamarabb fordulnak bármilyen problémával hozzám és rettentően széleskörű a feladatom, amiben kiélhetem a kreativitásom, tudásszomjam. Folyamatosan kutatok, keresek, napra kész információkkal kell rendelkezzek.

A Családháló díjat 2013-ban alapították. Céljuk ezzel, hogy nyilvános elismerésben részesítsenek olyan embereket, intézményeket, akik a gyermekekért történő munkájuk során különösen sokat, vagy kiemelkedőt tettek a családokért. A díj erkölcsi elismeréssel jár és a Családháló olvasóinak jelölése és szavazata nyomán, a Családháló csapatának döntése alapján kerül kiosztásra ünnepélyes keretek között. A Budapesten megrendezésre kerülő díjátadó rendezvény 2018. március 4-én 11:00 órakor lesz a Benczúr Ház Dísztermében (1068 Budapest, Benczúr u. 27.), melyen családtagok, kollégák és barátok megjelenésére is számítanak.

Gratulálunk még egyszer mi is ehhez a díjhoz, méltán került Ritához!

 Makai Marianna - Kecskemétimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére