Jelenlegi hely

Trendi páros – női divat és gyerekruhák

A Tchibo webáruház heti ajánlatában már a tavaszra készülhetünk, méghozzá színes leopárdmintákkal, amelyek mind a hölgyeknek, mind a gyerekeknek szánt darabokon megjelennek, változatos színekben. Ha szeretnénk, hogy a család apraja-nagyja színes állatmintákban pompázzon tavasszal, akkor nem is kell tovább keresnünk, hiszen a leopárdminta esőkabáttól kötött pulóverekig mindenféle darabon megjelenik!

A kislányok mindig is szerették "utánozni" az édesanyjukat - ehhez most egy olyan leopárdmintás ruhát választhatunk, aminél nincs szükség különféle trükkökre, hiszen mind felnőtt, mind gyerekméretben beszerezhető, így az anya-lánya párosok gond nélkül öltözhetnek össze a napsütéses tavaszi időben. Mindkét ruha lágy esésű, szövött viszkóz anyagból készült, sötétkék alapon többszínű, nyomott leopárdmintával, felnőtteknek 36-tól 44-es, a kislányoknak pedig 86/92-től 134/140-es méretig érhető el. A gyerek verzió enyhén A-vonalú szabással, osztóvarrással és elöl-hátul húzott kialakítással készült, hátul rejtett cipzárral, valamint V-nyakkivágással és állógallérral, míg a felnőtt verzió esetén a nyakkivágást V-alakú hasíték és megkötők díszítik, a mellrészen pedig szűkítővarrások biztosítják a nőies sziluettet - a szmokkolt ujjvégek pedig mindkét verzión megjelennek!

Bőrbarát, tiszta pamutból készült a 36-tól 48-as méretig, kék színben kapható női farmering, amely lekerekített alsó szegéllyel és szembehajtásos vállrésszel készült. A lezser szabadidős viseletekhez ideális darab elején gomboláspánt, mellrészén pedig egy-egy rávarrt, gombos mellzseb található, az ujjvégeken pedig mandzsetta és gomb is van rajta. Emellett 44-es mérettől a mellrészen szűkítővarrással készült, hogy így biztosítsa az optimális illeszkedést.

Ha eső elleni védelemről van szó, akkor sem kell lemondanunk a nagyvadmintáról, hiszen a női esőkabát kék leopárdmintával található meg a kínálatban! A 36-tól 48-as méretig elérhető darab szélálló, vízhatlan és lélegző a High Performance laminált rendszernek és a lezárt varrásoknak köszönhetően, emellett környezetbarát evoPel impregnálással is ellátták. Külső anyaga maximum 5000 mm vízoszlop nyomásának áll ellen, így hatékony védelmet biztosít a csapadékkal és a széllel szemben is. A derékrészen található húzózsinór biztosítja a kényelmes illeszkedést, emellett állítható bőségű kapucni, hálós bélés, praktikus belső, és patentgombbal záródó külső zsebek is találhatók rajta, hogy minden szempontból tökéletesen helyt álljon a mindennapokban!

Hasonló fazonú a khaki színben, 86/92-től 134/140-es méretig kapható a parka színű kislány kabát is, amely víztaszító és hidrofób miDori® evoPel NF 2.0 kidolgozással készült, enyhén húzott derékrésszel és ujjszegélyekkel, valamint legombolható kapucnival. A strapabíró, biopamuttal készült, bélésén leopárdmintás darab ideális viselet szeles és csapadékos időjárás esetén is, ráadásul két elülső zsebe is van, ami hideg esetén a kezeknek is védelmet nyújt, de szükség esetén néhány apróságnak is elegendő helyet biztosít.

Kényelmes és csinos viselet a lazább szabadidős szettekhez a kislány nadrág, amely oliva színben és világoskék alapon nyomott leopárdmintával is beszerezhető, 86/92-től 134/140-es méretig. A kényelmesen illeszkedő nadrág bőrbarát, tiszta biopamutból készült, rugalmas, belebújós derékrésszel és rugalmas szegélyekkel a nadrágszárak végén, valamint oldalsó, bevágott zsebekkel, hogy a legfontosabb kincseket sose kelljen otthagyni sehol!

Ugyanezekben a méretekben kapható a kislány kötött kardigán is, amely világos, lágy színekben (halvány kék alapon rózsaszínben) vonultatja fel a kollekcióra jellemző leopárdmintát, miközben kényelmes, bőrbarát pamut anyagával kellemes viseletet biztosít! A kerek nyakkivágású, elöl gombokkal záródó darab nyakkivágásán, derékrészén és ujjainak végén is egyszínű világoskékben található a kényelmet fokozó bordás kötésű szegély, ami keretbe foglalja a vadóc mintát!

Uniszex, fiúk és lányok számára is tökéletes választás a világoskék alapon sötétzöld foltokból összeálló leopárdos flockprint mintával készült kisgyerek szabadidőfelső, amely 86/92-től 134/140-es méretig vásárolható meg a webáruházban. A kényelmes illeszkedés érdekében a derékrészen, a nyakkivágásnál és az ujjvégeken is bordás kötésű szegélyei vannak, így a lezser megjelenésű darab remekül illeszthető be a laza, sportos tavaszi szettekbe!

A zöld színben kapható kisfiú rövidnadrág ugyanezt a mintamegoldást hordozza, csak ebben az esetben a harsányabb, üde zöld alapra olívzöld flockprinttel került fel a leopárd. A 86/92-től 134/140-es méretig kapható nadrág rugalmas derékrészén kontrasztszínű megkötővel szabályozható a bőség, miközben az anyag magas biopamuttartalma gondoskodik a tökéletes kényelemről is, így a nadrág a melegebb nyári napokon is remek alapja lehet a lezser, sportos összeállításoknak!

A kínálatban éjszakára is találunk megfelelő szetteket – ilyen a fehér-rózsaszín, leopárdmintás kislány pizsama is, amely magas pamuttartalmú, puha single-jersey anyagból készült. A 86/92-től 134/140-es méretig elérhető szett felső része egy rövid ujjú felsőrész, melynek nyakkivágásánál csíkos, bordás kötésű szegély található, elöl pedig színes, nyomott foltokból összeálló leopárd díszíti, míg a hozzá tartozó leggings esetén rózsaszín alapon fehér-világoskék színű a nyomott leopárdminta.

A teljes kínálat természetesen ezúttal is számtalan tovbbi darabot tartalmaz, így érdemes alaposan átböngészni, akár egy kislány szoknyát, akár felnőtt termopulcsit, akár csak valamilyen kisebb kiegészítőt szeretnénk beszerezni a divatos tavaszi szettekhez!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Tudom hihetetlen, hogy én ennyire félek tőle…, persze, mert te tudod, hogy nem bánt, látod, hogy szép és színes, és fel is készülsz rá, de én nem! Én minden felkészülés nélkül kapom ezeket a hangokat, amire nem úgy reagálok, mint egy ember, hanem szaladok… hogy hová? Nem tudom!
Ugrás az oldal tetejére