Jelenlegi hely

A város legnagyobb gyermeknyelviskolájává nőtte ki magát a Helen Doron - érdemes feliratkozni már a szeptemberi várólistákra

Alig másfél éve nyitotta meg kapuit a Helen Doron kecskeméti oktatóközpontja Csörsz Édua vezetésével, máris közel 120 fős diáklétszámmal büszkélkedhetnek.

Az elmúlt időszakban több városi rendezvényen is találkozhattunk velük, mint például a Születésünnep vagy a Szoptatás Világnapja, a Katona József könyvtárban rendszeresen tartanak ingyenes babamama foglalkozásokat és a tavalyi tábor szezont is sikeresen zárták.

Nemrég nyitott meg a Helen Doron English új kecskeméti oktatóközpontja, máris kinőttétek az iskolát, mik a terveitek?

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ennyi család bízta ránk a gyermekének az oktatását. Bizony kinőttük a sulit, egy hónapon belül költözünk a Bagoly Egészségház közvetlen szomszédságába, egy közel kétszer nagyobb épületbe a Fülemüle utcába. Nagyon izgulok, hiszen ez hatalmas váltás rövid időn belül, de muszáj lépnünk és szerettem volna a belvároshoz közeli, de zöldebb és családbarátabb környezetben folytatni a munkát.

Itt is szempont volt, hogy tömegközlekedéssel is egyszerűen elérhető legyen az épület, valamint az új helyen már a parkolás is ingyenes lesz. Természetesen minden változásban van kockázat, de azt gondolom, hogy ezt vállalnunk kell, ha hosszútávú sikereket szeretnénk elérni.

Mi a titkotok?

Nincs nagy titok, maximális bizalommal és nyitottsággal fordulok mindenki felé, aki belép az ajtónkon. Helen Doron oktatási módszer 35 év tapasztalatán és tudásán alapszik, egyedülálló, lépésről lépésre felépített nyelvoktatási módszer. Kis csoportban zajló óráinkon minden gyermeket be tudunk vonni a feladatokba, teljes figyelmünkkel fordulunk feléjük és sok gyakorlási lehetőséget biztosítunk az élő beszédre.

Nagyon fontos, hogy én is és a kollégáim is hiszünk abban amit csinálunk. Jelenleg 6 hivatásos Helen Doron tanárral dolgozok együtt, akik nagyon alapos rostán és képzésen estek át, hogy teljes felelősséggel és maximális tudással tudják a gyerekeket tanítani, kiválóan beszélnek angolul, gyönyörűen bánnak a gyerekekkel és szerencsére nyitottak az elképzeléseimre.

Számomra nagyon fontos az oktatók személye, mindig hangsúlyozom a szülőknek is, hogy a módszerünk alapja a szülő-gyerek-oktató háromszög, hiszen ez egy közös munka, ahol mindenkinek megvan a maga feladata, jó csapatmunkával pedig kiváló eredményeket lehet elérni. Valamint fontosnak tartom a közösségépítést is, sokat vagyok az aktív időszakban is a nyelviskolában, jó látni, ahogy a szülők elkezdenek kapcsolódni, beszélgetni, tapasztalatot cserélni egymással. Az új helyszínt is ennek a gondolatnak a mentén alakítjuk ki: nem csak oktatóközpontként, de közösségként is szeretnénk funkcionálni.

Van még helyetek, hogyan lehet hozzátok csatlakozni?

Folyamatosan indítunk csoportokat, de jelenleg már minimális a szabad kapacitásunk. Több ovis és iskolás csoportunk is indult nemrég, ahol még akad 1-1 szabad hely, de szeretnék most még egy ovis csoportot indítani kedd délutánonként, ide még 4-6 gyerkőc tud beíratkozni 3-6 éves korig.

Ezenfelül már csak a következő évre tudunk helyet biztosítani, érdemes mielőbb feliratkozni a várólistánkra, amit a google űrlapon tehetnek meg az érdeklődők, valamint a nyári táborainkat is jó szívvel ajánlom, remek lehetőség a gyerkőcöknek az ismerkedésre.

Mire számíthatnak akik hozzátok érkeznek?

Minden gyermeknek biztosítunk ingyenes próbaórát, valamint rendszeresen szervezünk csoportos bemutató alkalmakat is, ahol betekintést nyerhetnek a módszerünkbe, nem árulunk zsákbamacskát.

Szerencsére azt látom, hogy a szülők egyre tudatosabban keresik a minőségi oktatást hiszen tisztában vannak az idegennyelv tanulás fontosságával és nehézségeivel is. Mi is tisztában vagyunk vele, hogy minden szülőnek fontos a gyermeke jövője és azt is tudjuk, hogy az egyik legértékesebb, amit adhatunk nekik, az – a világon legtöbbek által beszélt – angol nyelv ismerete.

Minél előbb ismerkedik meg a gyermek az idegen nyelvvel, annál hatékonyabban tudja azt elsajátítani. A Helen Doron módszer specifikumai között nemcsak a nyelv dallamosságának, a zenei és ritmusmintázatok beépítésének tudatossága szerepel, hanem a spirálisan felépített tananyagrendszer is. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy minden tanév egy-egy önmagába visszatérő kör, mely végül egy új, tágabb univerzumra nyit ajtót. Amit a kicsik elsőként a babaangol foglalkozásokon sajátítanak el, azt tanulják – ugyan másik fejlettségi, tudományos szinten, lényegesen komplexebb módon- az ovis angol órákon vagy iskolásoknak szóló órákon is.

Mire készültök még?

Természetesen nyáron sem tűnünk el teljesen: idén 5 héten keresztül szervezünk kislétszámú angol táborokat 3-10 éves korúak számára, ahol az angoltanulás mellett a mozgásfejlesztésre és a kézműveskedésre is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy hasznosan teljenek a nyári leállások alatti időszakok is.

Ősztől sok-sok új bébi, iskolás és óvódás csoportot founk indítani, ahova szeretettel várjuk a gyerekeket, valamint szeretnék a tinédzser korosztály felé is nyitni, hisz a módszerünk nekik is szól, ezért több nyíltnapot is fogunk tartani, hiszen számukra már kulcsfontosságú a használható nyelvtudás elsajátítása, valamint a nyelvvizsga megszerzése is.

Elérhetőségek:

Makai Marianna - Kecskemétimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Tudom hihetetlen, hogy én ennyire félek tőle…, persze, mert te tudod, hogy nem bánt, látod, hogy szép és színes, és fel is készülsz rá, de én nem! Én minden felkészülés nélkül kapom ezeket a hangokat, amire nem úgy reagálok, mint egy ember, hanem szaladok… hogy hová? Nem tudom!
Ugrás az oldal tetejére