Jelenlegi hely

Adventi kiállítás Monor főterén, ahogy még nem láthattad - nézd meg te is!

Kruchió László dekoratőr idén 13. alkalommal készítette el Adventi kiállítását, amit évről évre vár szinte az egész város. Egy mesevilágba csöppenünk a kiállítást körbejárva, lélekben is készülve a karácsonyra.
A város főtere megtelik játékossággal és a várakozásra való felkészüléssel. November 29 – december 13-ig látogatható a szabadtéri kiállítás Monor központjában, a Szent István téren.

Az adventi kiállítást egy héten keresztül készítette Laci, 6 fős csapatával. Nagy kihívás volt téli hidegben ilyen volumenű kiállítás létrehozása, nyilatkozta Laci. Elmondta, hogy két Mikulás postaládát is kihelyeztek a kiállításon, ahova a kisgyermekek betehetik a Mikulásnak készített rajzaikat. Az adventi ráhangolódást segítő kalendáriumon pedig Teréz anya idézeteit olvashatják a látogatók. 

Belecsöppentünk egy mesevilágba, a gyerekek csillogó szemmel nézik a sok kedves dekorációt. Ugyanakkor idézi a gyerekkori karácsonyok hangulatát is, még azt is, amit csak nagyszüleink elbeszélései alapján ismerhetünk. 
 

           
Fénykép: Facebook

Laci kiállítása nagyon népszerű, sokan megnézik és most, hogy szabadtérre készült (a járvány miatt), így a város dísze is lett.


Fénykép: Facebook

Az adventi kiállítás Budapesttől 20 km-re, Monoron található a városközpontban, a katolikus templom mellett, a Szent István téren. Egész nap szabadon látogatható, bíztatok is mindenkit, hogy egy szabadtéri családi program keretében gyertek el Monorra, és nézzétek meg ezt a szívet melengető kiállítást. 

Köszönjük Laci, ismét nagyon szép lett.

 

- Monorimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Ugrás az oldal tetejére