Jelenlegi hely

Konzervdobozok második élete

Sokan vannak, akiket az első tavaszi napsugarak megérkezéskor meglep az ellenállhatatlan vágy, hogy alakítson, szépítsen valamit szűkebb-tágabb környezetén. De sajnos az időhiány vagy az anyagiak nem mindig engedik álmainkat rögtön megvalósítani. De a változtatás iránti tettvágy megmarad. Pénz nélkül is lehetséges egy-egy apró, kreatív és akár gyerekek által is kivitelezhető tárggyal változtatni a lakás és ezzel saját hangulatunkon is.

 

Nagyon fontosnak tartom, hogy környezetünk alakításakor elsődleges szempont legyen az újrahasznosítás.  Attól, hogy valami újrahasznosított, még nem kell, hogy igénytelen legyen. De mindenkinek azt sugallja, hogy minden kaphat még egy új esélyt. Segítünk vele környezetünkön és a gyerekek szemléletmódját is alakítja, amit sosem árt időben elkezdeni.

Biztos mindenkinél akad otthon egy-egy üres konzerves doboz. Ha nem, akkor gyorsan egyetek meg vacsira egy kukorica salátát vagy desszertnek egy kis őszibarackot. Az üres konzervdobozból pedig elkészülhet egy-egy remekmű akár pár perc alatt.

Hogy mire lehet használni? Lehet belőle tolltartó otthonra vagy az oviba, váza, kaspó, névjegykártya vagy papírzsepi tartó, fakanáltartó a konyhába, hobbykellék-  vagy fürdőszobai tároló esetleg ajándékcsomagolás.

A konzervdobozon kívül szükséged lesz:

  • ollóra, ragasztó stiftre és folyékony ragasztóra (a textil alapanyagokhoz ne használj nagy felületen folyékony ragasztót, mert az nyomot hagyhat a ruhaanyagon, eláztatva azt)
  • maradék ruhaanyagokra
  • maradék szalagokra, gombra, apró díszekre, csipkére a díszítéshez

Fontos: a hozzávalókat a választott alapminta-szín határozza meg. Ha inkább karakteresebb mintázatú szalagokkal szeretnél dolgozni, válassz semlegesebb alapot! Pl. a farmerrel ,  lenvászonnal nem lehet mellényúlni.   

   Nem baj, ha egy kiselejtezett régi babarugdalozó vagy gyerekruha, kötött pulóver ujja kerül eléd a rongyos zsákból. Azokból is lehet a konzervdoboznak új ruhája. Mint pl. ennek, ami egy kiselejtezett babasálból van.

Ha összeszedtél mindent, és jól kimostad a konzervdobozt is, jöhet az összeállítás:

  1. A dobozt be kell vonnod az anyaggal.  Ennek egy buktatója van: akadnak olyan anyagok, melyek tovább bomolhatnak. Ennek eldolgozásához több technika is lehetséges:

a) vissza vasalod az anyag szegélyét egy fél centi vastagságban, de ebben az esetben a vasalandó szegélyt rá kell számolnod.;

b) felragasztod, úgy, hogy utána oda fogsz ragasztani alulra-felülre egy-egy szalagot, ez megakadályozza a további bomlást;

c) ha van, az anyag elszegett végével próbálsz dolgozni;

d) veszel ragasztófátylat rövidáru boltban, rávasalod, ez stabilizálja a szálakat;

e) felül lehet a dobozodnak éles pereme, ha nem konzervnyitóval nyitottad ki, ezt is bevonhatod ruhaanyaggal, de ehhez a művelethez legjobb a ragasztópisztoly és egy ceruza vége, amivel belenyomod az anyagot a puha és forró! ragasztóba. Akár ilyen szép is lehet a végeredmény:

  1. Ha bevontad a dobozodat, kedvedre kidíszítheted az apróságaiddal. Talán ez a legizgalmasabb rész.  Először érdemes össze próbálgatni a hatást, aztán ragasztani.

Fontos:  Előfordulhat, hogy egy-egy domború felületű tárgyat nem tudsz a stiftel felragasztani. Helyette érdemes ragasztópisztolyt vagy pillanatragasztót (mindkettőt csakis szülői felügyelettel) bevetni, vagy egyéb, kevésbé veszélyes folyékony ragasztót. Utóbbinak lassabb a száradási ideje, így elmozdulhatnak az applikációid.

 

Készítette, fotózta:  -adeli-  (Debrecenimami)

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére