Jelenlegi hely

Egy lány, aki a halál helyett az életet választotta: Szvitacs Alexa megnyerte az első tétmeccseit

A Kecskeméti Spartacus kiváló játékosa Szvitacs Alexa 28 éves volt csak 2018 augusztusában, amikor egyszer csak rosszul lett, görcsölt a hasa, hányt, fájtak a végtagjai, rövid időn belül kórházba vitték, aztán gyorsan az intenzívre került, az állapota csak romlott, napokig élet és halál között lebegett, majd elkerülhetetlenek voltak az életmentő, amputációs műtétek.

Csapattársai a Kecskeméti Spartacus Sportkörnél döbbent aggodalommal várták a híreket.    


A történet sokak számára ismert, hiszen akkoriban Szvitacs Alexa esete nagy sajtónyilvánosságot kapott. A toxikus sokk szindróma, azaz a vérmérgezés egyik fajtája pedig kis híján halálosnak bizonyult. Alexa lábai térdtől lefelé és az alkarjai elszíneződtek, úgy volt, hogy minden végtagját amputálni kell, de végül a jobb karja megmenekült, a lábain pedig elég volt az ujjakat amputálni. Alexának tíz perce volt arra, hogy a hírrel megbirkózzon, de mivel az életéről volt szó, nem habozhatott. És később sem arra gondolt, hogy mit veszített, hanem arra, hogy mit nyert.
Életet.
A műtét után néhány héttel már eldöntötte, hogy paralimpiai bajnok akar lenni, majd megtanult ismét járni, és alig több mint fél évvel utána elkezdett edzeni.
A pingpongtársadalom összefogott érte, két gálát is rendeztek, hogy támogatni tudják, a családja is példásan helytállt a nehéz helyzetben, Alexa pedig maga a megtestesült csoda fizikai és lelki erejével.

Mi az aktualitása az írásnak?

Alexa a hétvégén, egy évvel a súlyos amputációi után első tétmeccseit játszotta. Ostravában, az Európa Bajnokságra felkészítő versenyen elindult, és minden ellenfelét, sőt esetenként saját magát is legyőzve, megnyerte az egyéni versenyt, a csapatversenyben pedig 3. lett. Ezekhez a sikerekhez a világranglista TOP játékosai közül kellett többet legyőznie.

Ujhidy Tibor Kecskeméti Spartacus Sportkör elnöke:

"Könnyekkel küszködve beszélgettünk a döntő után Alexával. Azonnal a hála áradt belőle mindenki iránt, aki segítette ezalatt az egy év alatt.

Hiszem, hogy nincs mit köszönnie, mert Ő megérdemel minden segítséget.

Hosszú még az út az olimpiái kvalifikációig, de a legnehezebb lépést már megtette. A halál torkából a dicsőség csúcsait kezdi ostromolni a rá jellemző szerénységgel, hálával, alázattal, és óriási akarattal.
Tiszta szívemből gratulálok ennek a 29 éves csodalánynak, aki megmutatta, hogy nem az számít, ami nincs, hanem az, ami van. És ha az ember így nézi az életet, akkor megsokszorozódik az erő és életre kel a szunnyadó szenvedély."

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ugrás az oldal tetejére