Jelenlegi hely

Amíg vér nem folyik...

A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet szerint Magyarországon a családon belüli erőszak kezelésére kiépített rendszer egyszerűen nem működik.

 

A rendőrségi tétlenség, a jogi és iránymutatásbeli hiányosságok miatt nem kapnak megfelelő védelmet a családon belüli erőszakot elszenvedő nők, akiknek az állami segítségnyújtási rendszer elégtelenségeiből kifolyólag gyakran nincs más választásuk, minthogy visszatérjenek bántalmazójukhoz - írta szerdán közzétett jelentésében a jogvédő szervezet.

"Azok az emberek, akiknek a segítségnyújtás lenne a feladatuk - rendőrök, orvosok, ügyészek, szociális munkások - gyakran magukra hagyják az áldozatokat, akik nem látnak más lehetőséget, mint visszamenni bántalmazójukhoz, aminek következtében további erőszakoskodást szenvednek el" - emelte ki Lydia Gall, a jelentés szerzője, a Human Rights Watch kutatója.

A 29 bántalmazott nővel, valamint jogászokkal, bírókkal, női szervezetekkel, szociális munkásokkal, kormányhivatalnokokkal és egyéb szakemberekkel készült interjúkon alapuló, "Addig, amíg vér nem folyik: védtelenség a családon belüli erőszak ellen Magyarországon" című jelentés tartós és brutális, a társuk által nők ellen elkövetett erőszakról számol be.

A jelentés alapját képező interjúk alanyai olyan magyar nők voltak, akiket partnereik megerőszakoltak, késsel, baltával és karddal vágtak meg, terhesen hasba ütöttek és megrúgtak, összevertek, kidobtak az erkélyről, télvíz idején bezártak a fészerbe, betörték orrukat és koponyájukat, valamint kemény pszichológiai erőszaknak tettek ki.

A HRW szerint a rendőrség gyakran elriasztja a nőket a feljelentéstételtől, nem él kellő hatékonysággal törvényi jogköreivel és olykor kifejezetten ellenségesen lép fel. A bíróságok nem nyújtanak kellő védelmet, ahogy az orvosok és szociális munkások részéről sem számíthatnak megfelelő segítségre a bántalmazott nők. Mindemellett a HRW szerint a szükséges ezer helyett csupán 29 férőhely van az úgynevezett krízisközpontokban a családon belüli erőszak áldozatai számára Magyarországon.

A jogvédő szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy 2013. július 1-ig a családon belüli erőszak nem volt különálló bűncselekmény Magyarországon, és az új tényállás is csak az erőszak legalább kétszeri megismétlődése esetére nyújt védelmet, továbbá kizárja a védett körből azokat a nőket, akik nem élnek együtt bántalmazó társukkal, kivéve, ha közös gyermekük van a bántalmazóval.

A HRW közleményében arról is beszámolt, hogy az új törvény életbe lépése után készített - a jelentésben nem szereplő - interjúk alapján a helyzet a gyakorlatban nem változott július elseje óta.

"A magyar kormánynak kiemelt kérdésként kell kezelnie a családon belüli erőszak áldozatainak védelmét. Szégyenletes lelkiismeretlenség, hogy nők, akik megpróbálnak kimenekülni egy erőszakos kapcsolatból, a támogatás helyett ellenségességbe és közömbösségbe ütköznek" - közölte Lydia Gall.
 

A jelentés ide kattintva olvasható!

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Tudtad, hogy január 18-án ünnepeltük a hóemberek világnapját? Ugyan igazi hó nem nagyon esett még idén, így elmaradt a hóemberépítés is, bekuckózni viszont ér. Remek választás olyan filmeket nézni, amelyek a hóemberekhez, a télhez és a téli csodákhoz kapcsolódnak.
Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

A gyermekkori ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, az egyik leggyakoribb bőrbetegség, amely már csecsemőkorban megjelenhet. Bár nem fertőző, a viszkető, száraz és gyulladt bőr jelentős kellemetlenséget okozhat a gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. Az ekcéma hátterében genetikai és környezeti tényezők állhatnak, de megfelelő ápolással és életmódbeli változtatásokkal jól kezelhető.
Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?
A természet mosolya

Mit suttog az erdő?

Pályázat típusa: Természetvédelmi-irodalmi vers,-próza,-meseíró pályázatKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
Ugrás az oldal tetejére