Jelenlegi hely

Jó étvágyat! - A közös étkezés magabiztossá tesz

A közös családi étkezések során való beszélgetés segít fejleszteni a gyerekek kommunikációs képességeit és ezáltal a magabiztosságukat - derült ki az írni-olvasni tudás fontosságát népszerűsítő National Literacy Trust nevű londoni jótékonysági szervezet tanulmányából.

 

A 35 ezer brit gyermek bevonásával készült felmérés azt sugallja, hogy azok a gyerekek, akik aktív társalgást folytatnak családjukkal a közös étkezések során, jóval magabiztosabbak. A szigetország 188 iskolájában tanuló 8 és 16 éves kor közötti diákokkal kérdőívet töltettek ki tavaly családjuk közös étkezési szokásairól.

Az adatok azt sugallják, hogy a csendben zajló közös családi étkezések rosszabb hatással vannak a gyerekek magabiztosságára, mint az, ha a család egyáltalán nem ül le közösen enni. Az eredmények szerint a családjukkal napi rendszerességgel együtt étkező és közben beszélgető gyerekek mintegy kétharmada szólal meg magabiztosan mások előtt, míg ugyanez az arány a csendben étkező családok gyermekeinél 47 százalék és a családjukkal nem közösen étkező társaiknál 52 százalék.

Az első kategóriába tartózok mintegy 75 százaléka mondta, hogy magabiztosan bekapcsolódik az iskolai beszélgetésekbe, míg a családdal együtt, de némán, vagy csak ritkán társalogva étkező gyerekeknél 57 százalék, a harmadik kategória tagjainál pedig 64 százalék volt ugyanez az arány - adta hírül a BBC hírportálja.

A felmérés szerint a gyerekek és fiatalok többsége (87 százalék) rendszeresen együtt étkezik családjával, ám míg a családok majdnem háromnegyede beszélget evés körben, addig mintegy 7 százalékuk majdnem mindig csendben falatozik. Az ingyenes iskolai ebédet kapó gyerekek valamivel kisebb arányban (71 százalék) társalognak napi rendszerességgel a családjukkal a közös étkezéseknél. Az idősebb, 14-16 éves diákok esetében az arány szintén alacsonyabb volt (68 százalék), szemben a 11 és 14 évesek körében mért 76 százalékkal.

A National Literacy Trust nevű londoni jótékonysági szervezet Words for Life elnevezésű kampányában arra bátorítja a szülőket, hogy olyan kis lépésekkel fejlesszék gyermekeik beszéd- és értelmezőképességeit mint, a "közös családi étkezéseknél való társalgás".

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Ugrás az oldal tetejére