A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A jegyző - az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó - a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.
![](/sites/default/files/feltoltesek/kecskemet/ovi20661121_s.jpg)
Az óvodai jelentkezés a város valamennyi önkormányzati fenntartású köznevelési intézményében
2015. május 4. és május 5. napja
(hétfő, kedd) 8 és 18 óra között tart.
Jelentkezni a gyermek lakóhelyéhez, vagy a szülő munkahelyéhez legközelebbi intézményben lehet a jelentkezési lap kitöltésével.
Jelentkezéskor a szülő (gondviselő) gyermekével együtt érkezzen, és vigye magával:
- a gyermek esetleges betegségeit igazoló dokumentumokat,
- az étkezési térítési díj csökkentésére jogosító körülményeket igazoló dokumentumokat,
- amennyiben a gyermeke halmozottan hátrányos helyzetű, vagy napközbeni ellátását biztosítani kell, úgy az ezt igazoló dokumentumokat (jegyzői határozat és a szülő vagy szülők nyilatkozata), valamint
- a szülő vagy szülők munkáltatói igazolását.
Óvodába a gyermeket 3. életéve betöltése után lehet felvenni.
Felvehető, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező három éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.
A gyermekek felvételéről a beiratkozást követő 15 napon belül hoz döntést az intézmény vezetője. A felvételi kérelem elutasítása esetén a döntés közlésétől számított 15 napon belül a szülők Kecskemét Megyei Jogú Város Jegyzőjének címzett, de az érintett intézménynek (óvodának) átadott érdeksérelemre hivatkozó kérelmet nyújthatnak be.
Az óvodaköteles gyermek beíratásának elmulasztása szabálysértésnek minősül.
Dr. Határ Mária s.k.
Kecskemét Megyei Jogú Város jegyzője
KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK