Jelenlegi hely

Tanévkezdés a megyében - Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A szeptemberi iskolakezdéssel járó megnövekedett forgalom miatt a korábbi évek gyakorlatainak megfelelően Bács-Kiskun megyében a kijelölt helyeken rendőrök segítik a gyalogos és autósforgalmat, figyelemmel kísérik a gyalogos-átkelőhely megközelítését, a biztonsági öv és a gyermekülés használatát. Ezzel a rendőrség arra törekszik, hogy senki ne váljon közlekedési baleset áldozatává.

Az idén is kiemelt figyelmet fordítanak a rendőrök a balesetmentes közlekedésre.

Az egyik izsáki általános iskolában az évnyitón részt vett a Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottsága. A tanévnyitó után - az ajándékosztás közben Geisztné Kamasz Erzsébet c. r. alezredes pár jó szóval köszöntötte az elsősöket és láthatósági mellényt, üzenőfüzetet, fényvisszaverő korongot és csuklópántot osztott ki nekik. Bemutatkozva a nebulóknak elmondta, hogy tanáraik mellett az iskolarendőrhöz is fordulhatnak problémáikkal, kérdéseikkel.

 

 

 „Az iskola rendőre” program 2008. szeptember 1-jén indult, mely az eddigi tapasztalatok alapján nagymértékben segítette a gyermekek védelmére irányuló átfogó baleset-megelőzési tevékenységet. Elmondható, hogy a rendőri jelenlét miatt a gyermekek, a pedagógusok és a szülők egyaránt nagyobb biztonságban érzik magukat, valamint az is érzékelhető, hogy az iskolák környékén a gépkocsivezetők sokkal figyelmesebben, a közlekedési szabályokat betartva közlekednek.

Forrás police.hu

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére