Jelenlegi hely

Családról, értékekről diáknyelven Kecskeméten

A család és a házasság állt a középpontjában a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház munkatársainak szervezésében zajló rendezvénynek. A fontos témákat rendhagyó módon feldolgozó Kodály iskolai programon mintegy százötven diák vett részt.

 

„Érzelem, érték, szerelem”, ez volt a mottója a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház október 28-ai programjának, melynek során előadás és interaktív foglalkozás is várta a középiskolás fiatalokat. A rendhagyó délutánon elsőként Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, pedagógiai szakértő beszélgetett a fiatalokkal.

– Életünk legnagyobb vállalkozása a családalapítás, azonban hosszú az út, amíg eljutunk ide – emelte ki Uzsalyné Pécsi Rita.

A neveléskutató beszélt a diákoknak a kamaszkor sajátságos helyzetéről, amikor keressük, hogy kik is vagyunk. Mindezt humorral fűszerezve, a diákok nyelvére lefordítva tette. Szólt egyebek mellett arról is, hogy a genetika és az adottságok mennyire meghatározóak énünk kialakulásában, illetve hogy milyen szerepe van a tudatos és tudattalan folyamatoknak döntéseinkben.

Pécsi Rita kiemelte: a fiatalok a divatos elnevezés szerint a mai kor „digitális bennszülöttjei”. Azonban ennek minden áldásával együtt meg kellene válogatniuk, hogy mit tesznek fel magukról a közösségi oldalra, hiszen a velük történteket először fel kellene dolgozniuk.

A program során maguk a diákok is elmondhatták véleményüket a házasság és a család értékeiről, mégpedig játék keretében. Az interaktív foglalkozást Hortobágyiné Dr. Nagy Ágnes, a SZÉK Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület és az általa működtetett Parázs Pasztorális Központ szakmai felelőse és munkatársai vezették. A középiskolások a játék során a család értékeit gyűjtötték össze, amit egy-egy jelképes téglára írtak fel. Az így kapott építőelemekből aztán házat építettek, majd társaikkal megosztották, hogy szerintük milyen nélkülözhetetlen elemei vannak egy ideális családnak.

  

  

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
Ugrás az oldal tetejére