Jelenlegi hely

A Ház előtt a gyermekétkeztetés újraszabályozásáról szóló javaslat

Több ponton is jelentős változást hozhat az új javaslatcsomag.

A kormány kedden benyújtotta az Országgyűlésnek azt a javaslatcsomagot, amelynek elfogadásával többek között kiterjesztenék az ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetést, és kötelező önkormányzati feladattá tennék a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésének biztosítását. A javaslat rögzíti továbbá a gyed extra kibővítését, és a pedagógus életpályamodell több bölcsődei nevelőre vonatkozó kiterjesztését is.

Az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslat általános indoklása rögzíti: a gyermekétkeztetés egyre jelentősebb helyet foglal el a gyermekek számára nyújtott természetbeni ellátások között, tekintettel az ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés kiterjesztésére, a nevelésbe vett gyermekek ingyenes gyermekétkeztetésének biztosítására és a gyermekétkeztetésre fordított növekvő költségvetési forrásokra. Az újraszabályozással - mint írták - az ingyenes és kedvezményes intézményi gyermekétkeztetésre jogosult gyermekek köre nem változik, de a gyermekétkeztetés szabályozása ezentúl kiterjed az iskolai szünidő, valamint a bölcsőde és óvoda zárva tartása esetén biztosítandó szünidei gyermekétkeztetésre is.

Gyerekek ősszel a szabadban

Az előterjesztés szerint indokolt a gyermekek napközbeni ellátása terén egy "rugalmas, többlépcsős, többszereplős rendszer kialakítása" annak érdekében, hogy az intézményes kereteken túlmenően családias, kis létszámú magán, családi vagy munkahelyeken kialakított gyermekfelügyeleti elhelyezési lehetőségek is létrejöhessenek. Ehhez bővíteni szükséges a 3 éven aluli gyermekek számára biztosított ellátási formákat, hogy minden olyan településen, ahol gyermekfelügyeletre van igény, ott helyben elérhető legyen a gyermekek napközbeni ellátásának valamely formája.

A gyermekek napközbeni ellátását biztosító új intézmény-, illetve szolgáltatástípusok 2017. január elsejétől működhetnek. Indokolt továbbá a települési önkormányzatok feladatellátási kötelezettségének kiterjesztése a 10 ezer lakosúnál kisebb települések tekintetében is, ott, ahol a gyermekek létszáma azt indokolja, illetve szülői igény jelentkezik a 3 éven aluli gyermekek ellátására.

A javaslat a gyermekek napközbeni ellátási rendszerének átalakítása kapcsán 2017. szeptember elsejei hatállyal kivezeti az egységes óvoda-bölcsőde jogintézményét és megszünteti azt a lehetőséget, hogy az óvodába járási kötelezettségnek 5 éves korig családi napköziben is eleget lehessen tenni.

A családtámogatások rendszerét az úgynevezett gyed extra kiterjesztésével, valamint az ügyfelek terheit csökkentő intézkedések révén még rugalmasabbá tennék, hogy - mint kiemelték - "a családok által kívánt és tervezett gyermekek valóban meg is születhessenek".

A javaslat rögzíti továbbá, hogy a bölcsődében - köztük az egységes óvoda-bölcsődében - dolgozó felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők, szakemberek (gyógypedagógus, pszichológus, szaktanácsadó) és a területi gyermekvédelmi szakszolgálat által foglalkoztatott örökbefogadási tanácsadók körére is kiterjesztenék a pedagógus életpályamodellt.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Ugrás az oldal tetejére