Jelenlegi hely

Apáról a világ - Férfiak babahordozóval

Nemrégiben járt körbe az interneten a ’70-es évek elején készült fotósorozat, amelyek egyikén a Beatles énekese, Paul McCartney nagy bundás kabátja alól kikacsint kislánya, Stella.

A világháló népe ujjongva csodálkozott rá az érzékeny apára: pedig a gyermeket magára kötve közlekedő férfi ma már hazánkban is egyre gyakoribb jelenség.

Nem újdonság

A természetközeli népeknél évszázadok óta bevett szokás, hogy a szülő magára kötve viszi a gyermekét, és számos, erről a témáról szóló írás rámutat: a hordozás valószínűleg az emberiséggel egyidős. Az első művészi alkotás, amely bizonyítja, hogy a középkori Európában is éltek ezzel a lehetőséggel az anyák, Giotto Menekülés Egyiptomba című alkotása, amelyen Jézus kendőben Mária elé kötve utazik a szamáron.  Ha déd- és ükanyáink idejéből hallgatunk meséket, például hazai falumúzeumokban járva, szintén előkerülhet egy-egy szövött kendő a ládák mélyéről. És vele a történet arról, miképp hordozták gyermekeiket az anyák munka közben is.

Nem véletlen, hogy a Beatles énekeséről a hetvenes években készült hasonló fotó: hiszen a hordozást a modern társadalom számára a hippimozgalom élesztette újjá. Hogy mégis miért a kétezres évek sajátja mégis a hordozós apák elszaporodása? A válasz a családi szerepek átalakulásában keresendő.

Folytatás a Képmás magazin honlapján.

Szerző: Széles-Horváth Anna

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Ugrás az oldal tetejére