Jelenlegi hely

Csütörtökön érkezik a kalózhajó Kecskemétre

Első helyszínként április 14-én 9-16 óráig Kecskeméten a Kálvin téren köt ki a Kézenfogva Alapítvány igazi kalózhajóvá alakított kamionja. A rendezvény célja a fogyatékkal élők helyzetére felhívni a figyelmet, megismertetni minél több diákot a sérült emberek hétköznapi kihívásaival.

Az idén tizenegyedik, jubileumi alkalommal indítja útjára a KézenFogva Alapítvány Fogadd el, fogadj el kampányát, melynek középpontjába ezúttal a hétköznapi kihívások kerülnek.


A Kézenfogva Alapítvány kalózhajóvá alakított kamionnal és kincskereső játékkal várja az általános és középiskolás gyerekeket az ország 11 helyszínén.

Az országjárás során hétköznapi helyzetekben szeretnék megmutatni a fiataloknak, hogy a fogyatékos emberek mindennapjai során mennyi kisebb-nagyobb akadályba ütköznek. A jubileumhoz méltóan teljesen megújult külsővel indul a kampánykamion. A szervezők a fiatalabb korosztály számára még vonzóbbá, érdekesebbé kívánták tenni a kampányt, ezért kalózok foglalták el és alakították át saját igényük szerint.


A kincskereső játékban részt vevő gyerekek megismerhetik a kalózhajó különböző lakóit, akik mindegyike egy fogyatékossági típust hivatott bemutatni. „Csupakéz hallássérült kalóz, nem hall semmit, mert fiatalkorában egy nagy ágyú mellett állt, amikor azt elsütötték, és ez maradandó sérülést okozott. Ő a kezét használja beszédre, minden kalóz megérti őt a jelek segítségével. Csupakéz nagyon okos, ezért szörnyen mérges, mikor ismeretlen kalózok azt hiszik, hogy buta, csak azért, mert nem hall” – olvasható az egyik kalóz kabinja mellett. A játékban részt vevő diákok ilyen leírásokból értesülhetnek olyan alapvető információkról, amelyek az egyes fogyatékossági típusokhoz köthetők.


A kalózhajó még 10 helyszínen fog kikötni április 15. és június 15. között.

A diákokat minden helyszínen az alábbi programok várják:

  • Kincskereső kalózjáték, amelyen keresztül megismerhetők a fogyatékossági típusok.
  • Óriás puzzle kirakása közösen.
  • Kerekesszékes akadálypálya a kamion körül.
  • Beszélgetési, kérdezési lehetőség a fogyatékosságról szakképzett segítőinkkel.
  • OTP Esély Játék – óriás társasjáték esélyegyenlőségi kérdésekkel

 

Forrás és fotók: kezenfogva.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?
Ugrás az oldal tetejére