Jelenlegi hely

Kiállítás kiállítás hátán Kecskeméten

Július 4-én hétfőn nem csak egy hetet kezdünk el, hanem három nagyszerű kiállítás is kezdetét veszi Kecskeméten, melyet a héten lehet megtekinteni. Ne maradj le róla!

Íme a Csiperó galéria rendezvényeinek részletei:

„A VILÁG GYERMEKEI” fotókiállítás

Megnyitó: Július 4. 14:00
Megtekinthető:
július 4., 9. és 10. napokon 13-17 óra között, július 5-6-7-8. napokon 10 és 18 óra között.
Helyszín: Kecskemét, Rákóczi út 2. Bejárat a Főtér felől.

Az Európa Jövője Egyesület várja az érdeklődőket a 2016. július 4-én, hétfőn 14 órára, a  Tudomány és Technika Házában rendezett „A VILÁG GYERMEKEI” című kiállítás megnyitására.
A Magyar Földrajzi Múzeum gondozásában Dr. Balázs Dénes, Farkas Árpád, Hüttler Béla, Dr. Jakkel Anna Mária, Kércz Tibor és Dr. Kubassek János által készített színes fotográfiák válogatását és kisérő szövegét Mácsai Anetta végezte. Kivitelezés: Guru Stúdió.

Együttműködő partner: Bács-Kiskun megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat

Megnyitja: DANKS Emese, az UNICEF Magyar Bizottság  igazgatója
Bemutatja: DR. JAKKEL Anna önkéntes orvos, fotográfus, a Kecskeméti Inner Wheel Club tagja


 


„AOMORI TEHETSÉGEI.  DIÁK ALKOTÁSOK  JAPÁN TESTVÉRVÁROSUNKBÓL”

Megnyitó: Július 4. 14:30
Megtekinthető:
július 4., 9. és 10. napokon 13-17 óra között, július 5-6-7-8. napokon 10 és 18 óra között.
Helyszín: Kecskemét, Rákóczi út 2. Bejárat a Főtér felől.

Az Európa Jövője Egyesület vár mindenkit 2016. július 4-én, hétfőn 14.30-ra a  Tudomány és Technika Házában rendezett „AOMORI TEHETSÉGEI.  DIÁK ALKOTÁSOK  JAPÁN TESTVÉRVÁROSUNKBÓL” című  kiállítás ünnepségére.

Megnyitja: SHIMADA Ryusuke, Japán Magyarországi Nagykövetségének másodtitkára, a Kulturális és Sajtóosztály vezetője.
Köszöntőt mondanak: Király József a Kecskemét-Aomori Baráti Kör (KABK) tiszteletbeli elnöke és dr. Kriston Vízi József a KABK jelenlegi elnöke
Együttműködő partner: Bács-Kiskun megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat.


„NŐI MŰVÉSZKEZEK MUNKÁI RODOSTÓBÓL”

Megnyitó: Július 4. 14:00
Helyszín:
Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.

Az Európa Jövője Egyesület szeretettel invitálja az érdekl 2016. július 4-én, hétfőn 14 órára, a Hírös Agórában rendezett „NŐI MŰVÉSZKEZEK MUNKÁI RODOSTÓBÓL” című kiállítás megnyitására.
A vendégeket köszönti: FARKAS Gábor, az EJE elnöke
A kiállítást megnyitja: SZABÓ István nagykövet, a Magyar-Török Baráti Társaság elnöke


A borítókép csak illusztráció!
 

 


 

 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Ugrás az oldal tetejére