Jelenlegi hely

Iskolakezdés együtt! címmel indított országos akciót az Ökumenikus Segélyszervezet

Rászoruló iskolások javára indított országos akciót szerdán az Ökumenikus Segélyszervezet a 1353-as adományvonalon.

A szervezet gyermekenként 10 ezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomagokkal szeretné támogatni a nehéz sorsú diákokat még iskolakezdés előtt. A 1353-as adományvonalon minden hívás és SMS indításával 250 forintot lehet adományozni - közölte a segélyszervezet szerdán az MTI-vel.  

Az interneten keresztül is lehet adományozni a www.segelyszervezet.hu/iskolakezdes oldalon, emellett idén is a gyűjtés stratégiai partnere a Magyar Posta, így a nagyobb postákon a csekkbefizetés mellett gyűjtőperselyekbe is várják az adományokat.


 

Az Ökumenikus Segélyszervezet felkérésére készült kutatás szerint a tanévkezdés a legtöbb család számára nagy anyagi teher. A Kutatópont reprezentatív felmérésében részt vevő felnőtt magyar lakosság több mint kétharmada, a válaszadók 70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az iskolakezdés jelentős, nehezen megoldható kiadásokat jelent egy átlagos magyar család számára. A megkérdezett gyermekes családok 85 százaléka önerőből fedezi az iskolakezdés költségeit: ebből 27 százalék tudja ezt gond nélkül megtenni, 58 százalék csak más fontos kiadások csökkentésével. Utóbbiak közül a megkérdezettek 44 százaléka az élelmiszerre fordított kiadásokat kénytelen csökkenteni, 24 százalékuk a kötelező számlák befizetését, 9 százalék a hiteltörlesztést halasztja későbbre, 23 százalékuk pedig egyéb kiadásaiból farag le. A válaszadók 10 százaléka csak a családi vagy baráti körtől kölcsönkérve vagy más hitelből tudja finanszírozni az iskolakezdést.

Az akcióban a segélyszervezet országos intézményhálózatának látókörében élő 1000 gyermek kap segítséget. Az Ökumenikus Segélyszervezet számára fontos, hogy ne csak a tankönyvek és íróeszközök beszerzésében segítsenek, hanem ahol szükség van rá, a tornaruha, ünneplő, bérlet vagy az alapvető ruházat megvásárlásában is segíteni tudjanak.

A hazai rászorulók mellett több száz kárpátaljai és erdélyi magyar gyermek kap beiskolázási segítséget. Az augusztusi segélyakció mellett az Ökumenikus Segélyszervezet idén is vállalja, hogy a célként kitűzött 1000 gyermek 10 ezer forint értékben történő támogatásához szükséges 10 millió forinton felül beérkező pénzből az intézményeinek programjaiban résztvevő, mintegy 300 diák felzárkózását támogatja egész évben.

Forrás: MTI

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére