Jelenlegi hely

Jelentkezz önkéntesnek a 2017-es úszó világbajnokságra

A Magyar Úszószövetség önkéntesek jelentkezését várja, akik segítenek a 2017-es világbajnokság szervezésében.

2017. július 14-30.között kerül sor az úszó-, vízilabda-, nyílt vízi-, műugró-, műúszó és óriástoronyugró világbajnokságra Budapesten, illetve Balatonfüreden. A két hétig tartó FINA Világbajnoksághoz, majd az azt követő, augusztus 1-13. között zajló FINA Masters Világbajnokság megrendezéséhez háromezernél is több segítőtársat keresnek. A sportvilág harmadik legrangosabb eseményének lehetsz részese.

A toborzásban és az önkéntesek képzésében sportszakmai együttműködő partnerként vesz részt a Testnevelési Egyetem, élén Mocsai Lajos rektorral. 

A 17. FINA Világbajnokság és a FINA Masters Világbajnokság rendezése során az önkéntesektől minimum 10 nap elkötelezettséget kérnek, az előkészítő és utómunkálati napokat is figyelembe véve 2017. július 3 és augusztus 15 között.

Budapesten a világ legjobb úszói, vízilabdázói, műugrói, műúszói és óriástoronyugrói, Balatonfüreden pedig a legjobb nyílt vízi úszók harcolnak majd a világelsőségért. A tavaly Kazanban megrendezett világbajnokság 16 napját 5.8 milliárd ember kísérte figyelemmel, a világon ez a harmadik legnézettebb sportesemény.

Mindazok, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy aktív résztvevői, önkéntes segítői legyenek a sportvilág egyik legnagyobb eseményének, a tájékoztatást és a regisztrációs felületet a Bp2017 Nonprofit Kft honlapján találják meg.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Ugrás az oldal tetejére