Jelenlegi hely

Morzsa család

Beküldő lakhelye: Bács-Kiskun megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

A legnagyobb boldogság, ha önfeledten kacagnak, játszanak, beszélgetnek, huncutkodnak, de amikor ott az ideje komolyan veszik a feladatokat és felelősségteljesen döntenek. Amikor látom, hogy maguk foglamazzák meg az érzéseiket, gondolataikat. Szeretném, ha látnák, hogy mennyi küzdelem és kitartás kell a mindennapokhoz. A kisebbik fiam egy rohanós reggel, amikor csak úgy süvítettek a feladataink, én pedig mint egy hadvezér soroltam kinek mi a dolga, megállt, elgondolkodott és azt mondta a tesójának: " ide figyelj Bálint látod te hogy mennyi dolga van egy anyának?! Nem elég a saját feledatai még helyettünk is kell gondolkoznia... Tényleg anya, hogy csinálod ezt?"

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

Elérni, hogy figyeljenek rám, hogy értsék amit mondok. És ha pedig nem sikerülnek úgy a válaszok, helyzetek, akkor olyan szeretettel szeretni a gyerekeimet,ami elfogadó, melegséget, biztonságot adó, de következetes és határozott. Szeretném éreztetni velük, hogy bármit tesznek, bármi történik rám mindig számítanak. Sajnos ezt nem mindig könnyű átültetni a gyakorlatba. Sokszor kiakadok, és sajnáltatom magam. Jó lenne ezen túllépni és csak előre jó előre nézni. Csak arra figyelni hogy amit ma megteszek vagy nem teszek milyen hosszú távú célok megvalósításához segíti a gyerekeimet.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Néhány évvel ezelőtt megvettem a tréning címével megegyező könyvet. Huh, kemény olvasmány... !! Manapság egyre kevesebbszer veszem elől. Most pedig költözés vár ránk, bedobozoltam. Az elkövetkező hetek, néhány hónap minden szempontból sokféle akadállyal spékelt lesz. El kell hagynunk a lakásunkat, ideiglenesen a testvéremékhez költözünk. Új ház, újabb költözés. Sok új élmény! :) A nagyfiam pályaválasztás előtt áll, és nagyondenagyon kamaszodik. Néha a hajamat tépem és róla lepörög minden, impregnálóval tusol minden este...Jó lenne, most egy kis extra löket hogy könnyebben átvészeljük ami ránk vár.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz Azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Ugrás az oldal tetejére