Jelenlegi hely

Várandósság, szülés, gyermeknevelés, nagy dolog készül Kecskeméten!

Várandósság – szülés – gyermeknevelés és minden, ami ehhez kapcsolódik, erről szól a Születésünnep. 2017-ben is május első vasárnapjával, anyák napjával kezdődik a Születésünnep, ahol több mint egy héten keresztül ingyenes és sokszínű programsorozattal várjuk a kecskeméti családokat.

3 éve álmodta meg Patik Réka a Születésünnepet. Maga köré gyűjtötte a támogató szakembereket, akik maguk is édesanyák és együtt közösen próbálták a város anyukáinak és leendő anyukáinak megmutatni, hogy milyen sok értékes és érdekes foglalkozás működik Kecskeméten.

Fő céluk a nyugodt várandósság, a pozitív szülés és az önfeledt gyermeknevelés támogatása. A szakmai gárda szinte minden területet képvisel, így van pedagógus, angol baba-mama foglalkozás vezető, TSMT terapeuta, dúla, szülésfelkészítő, babamasszázs oktató, mentálhigiénés szakember, shiatsu gyógyász, szülésznő, intimtorna tréner, tanácsadó szakpszichológus, fogyókúrás terapeuta, szoptatási tanácsadó, védőnő, kismama jóga oktató és még sorolhatnánk, mert nem csak ekkora a teljes csapat.

„Szeretnénk, ha minél több helyre eljutna a Születésünnep híre és sok érdeklődőt köszönthetnénk az ingyenes programokon május 7. és május 16. között. Ösztönzésül az idén - támogatóinknak köszönhetően – a résztvevők között ajándékot is sorsolunk, csak néhány példa a teljesség igénye nélkül: Csák-Hajas Bori Fotó minifotózás, Mamazoo babatakaró, Pilooshoe puhatalpú kiscipő, Malom Mozi mozijegyek, Varga Nóri japán manikür, pedikür, Hello Baby újság előfizetés, Horváth Zita kézműves ékszer, Libri Mesebolt mesekönyvek, Betti Delikátesz ajándékcsomag.”

A részletes program megtalálható lesz a Születésünnep facebook oldalán és weboldalán is, illetve az orvosi rendelőkben, közösségi helyeken kihelyezett plakátokon is.

Szeretettel várunk mindenkit!

A Születésünnep Csapata

www.szuletesunnep.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére