Jelenlegi hely

B terv a felvételizőknek - válassz a kecskeméti szakképzések közül!

Július 26-án derültek ki a felsőoktatási felvételi ponthatárok, amikor az érintettek megtudhatták, hogy kinek sikerült, vagy kinek nem sikerült bekerülnie főiskolára, vagy egyetemre.

 

Aki szeptembertől nem tudja főiskolán, vagy egyetemen kezdeni a tanévet, annak jó hír, hogy van lehetőség  a szakképzési centrumokba való jelentkezésre.

A közel 33 ezer érintett diákot levélben értesítik, melyben szó lesz a szakképzések lehetőségeiről és előnyeiről: az első két szakma megszerzése ingyenes, nappali, levelező, vagy esti képzési formát is lehet választani és ösztöndíjakat kaphatnak tanulmányi eredményeiknek megfelelően.

Hiányszakmának számít a szakács, a logisztikai ügyintéző, a gyakorló ápoló és a hegesztő.

A jó hír az, hogy egyre többen már nem mumusként kezelik a szakképzéseket, hanem olyan lehetőségnek, amelyből később majd jelentősen profitálhatnak.

Összegyűjtöttük, hogy Kecskeméten milyen lehetősége van gyermekeiteknek, ha szakképzésben gondolkodtok.

 

Kecskeméti SZC Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Cím: 6000 Kecskemét, Hunyadi tér 2.

Képzési kínálat:

  • 54 525 01 Autóelektronikai műszerész
  • 35 841 01 Autóbuszvezető
  • 54 525 02 Autószerelő
  • 55 525 01 Autótechnikus
  • 54 211 01 Dekoratőr
  • 34 582 03 Épület- és szerkezetlakatos
  • 54 815 01 Fodrász
  • 34 525 03 Járműfényező
  • 34 525 06 Karosszérialakatos
  • 54 213 06 Kiadványszerkesztő technikus
  • 54 815 02 Kozmetikus
  • 34 582 09 Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő
  • 54 582 03 Magasépítő technikus
  • 54 213 07 Nyomdaipari technikus
  • 34 582 10 Szárazépítő
  • 35 841 02 Tehergépkocsi-vezető
     

Kecskeméti SZC gróf Károlyi Sándor Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Cím: 6000 Kecskemét, Bibó István u. 1.

Képzések:

  • 54 341 02 Kereskedelmi képviselő
  • 54 341 01 Kereskedő
  • 35 345 01 Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I
  • 55 345 01 Kis- és középvállalkozások ügyvezetője II
  • 54 841 11 Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző


Kecskeméti SZC Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma
6000 Kecskemét, Katona József tér 4.

Képzések:

  • 54 344 04 Államháztartási ügyintéző
  • 54 346 03 Irodai titkár
  • 35 345 01 Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I
  • 55 345 01 Kis- és középvállalkozások ügyvezetője II
  • 54 344 01 Pénzügyi-számviteli ügyintéző
  • 54 346 02 Ügyviteli titkár
  • 54 344 02 Vállalkozási és bérügyintéző
  • 55 344 07 Vállalkozási mérlegképes könyvelő


​​Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája​
Cím: 6000 Kecskemét, Bethlen körút 63.

Képzések:

  • 34 543 02 Asztalos
  • 35 523 01 Automatikai berendezés karbantartó
  • 55 211 03 Díszítő festő
  • 54 523 02 Elektronikai technikus
  • 54 543 01 Faipari technikus
  • 54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus
  • 54 211 04 Grafikus
  • 54 211 05 Kerámiaműves
  • 54 523 04 Mechatronikai technikus
  • 54 481 05 Műszaki informatikus
  • 34 542 06 Női szabó
  • 54 213 05 Szoftverfejlesztő
  • 34 522 04 Villanyszerelő
     

Kecskeméti SZC Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Cím: 6000 Kecskemét, Nyíri út 32.

Képzések:

  • 34 811 01 Cukrász
  • 54 812 01 Idegenvezető
  • 34 811 03 Pincér
  • 34 811 04 Szakács
  • 54 812 03 Turisztikai szervező, értékesítő
  • 54 811 01 Vendéglátásszervező
  • 35 811 02 Vendéglátó-üzletvezető
     

Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Cím: 6000 Kecskemét, Nyíri út 73.

Képzések:

  • 55 723 01 Ápoló
  • 55 723 02 Csecsemő és gyermekápoló
  • 54 813 01 Fitness-wellness instruktor
  • 54 725 03 Fizioterápiás asszisztens
  • 54 720 02 Fogászati asszisztens
  • 54 723 02 Gyakorló ápoló
  • 54 723 03 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló
  • 54 723 01 Gyakorló mentőápoló
  • 54 726 04 Gyógymasszőr
  • 54 720 03 Gyógyszertári asszisztens
  • 54 761 02 Kisgyermekgondozó, -nevelő
  • 55 723 11 Mentőápoló
  • 54 140 02 Pedagógiai- és családsegítő munkatárs
  • 54 720 04 Perioperatív asszisztens
  • 54 725 09 Radiográfiai asszisztens
  • 54 813 02 Sportedző (a sportág megjelölésével)
  • 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló


​​Kecskeméti SZC Tiszakécskei Kiss Bálint Szakközépiskolája
Cím: 6060 Tiszakécske, Kossuth Lajos u. 65.

Képzések:

  • 34 341 01 Eladó
  • 34 582 03 Épület- és szerkezetlakatos
  • 34 521 03 Gépi forgácsoló
  • 34 521 06 Hegesztő
  • 34 521 08 Mezőgazdasági gépész
  • 34 811 03 Pincér
     

Kecskeméti SZC Virágh Gedeon Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Cím: 6090 Kunszentmiklós, Apostol Pál u. 2-6.

  • 34 521 06 Hegesztő
  • 54 481 04 Informatikai rendszergazda
  • 54 346 03 Irodai titkár
  • 54 523 04 Mechatronikai technikus


Kecskeméti Szakképzési Centrum
Cím: 6000 Kecskemét, Szolnoki út 31.
Telefon: 76/482-511
Weboldal: www.kecskemetiszc.hu

A szakképzési rendszerről bővebben itt tájékozódhattok.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Ugrás az oldal tetejére