Jelenlegi hely

Varázslatos világ kelt életre Cirókáék által a Malom Központban - tárlat ingyenes látogatható mindenki számára

Kiszely Ágnes, a Ciróka Bábszínház igazgatónője nyitotta meg Kedden délután a Malom Központ II. emeletén lévő varázslatos tárlatot. A tárlat „Cirókáék életébe” enged bepillantást, ami hétről-hétre, apró részletekkel mindig változni fog.

A kiállításon a Bábszínház kis "lakói" szerepelnek, akikkel az egész színházi évad során találkozhatnak majd a gyerekek. Nemcsak a bábok vannak jelen, hanem az őket körülvelő világba is betekintést nyerhetünk, egy iskolapadot is láthatunk, ami még üresen áll, de ahogy elkezdődik az iskola, Cirókáék „Malom iskolája” is benépesül, hogy kik fognak majd oda járni? Azt még mi sem tudjuk, de valószínű, hogy nagyon szeretik a sajtot! Persze a jó öreg szélmalom is átalakul majd bevásárlóközponttá, na és hogy ott mit fognak árulni, még nem tudni, de abban biztosak lehetünk, hogy sajtot ott is lehet majd kapni.

Szeptember 9.-én – a Farmervásár napján - , pedig a gyerekek segítségére is számítanak az életre kelt bábok, ugyanis tudomásunkra jutott, hogy 15 Cirókás szökést tervez és ha ez valóban megtörténik, akkor a gyerekek segítségét fogják kérni, hogy kutassák fel a Malomban a szökevényeket. Aki valamennyi szökevény tartózkodási helyét felkutatja, az egy „jó tett helyében jót várj…” kártyát kap cserébe, ezzel a kártyával 15% kedvezményt érvényesíthet majd Cirókás belépőjegy megvásárlása során.

Köszönjük a Malomnak ezt a remek lehetőség, hisz olyan családok is megismerhetik a Cirókásokat, akik nem járnak bábszínházba és eddig még nem találkozhattak velük. Gyertek, látogassatok el minél többen, nemcsak a gyerekek de a felnőttek szívét is megmelengetik ezek a csodaszép bábok. 

A kiállítás 2017. augusztus 29. - szeptember 17. -ig, hétfő kivételével 15:00-18:00 óráig várja majd az érdeklődőket, belépés ingyenes, fotózni szabad, sőt, mi több: kötelező!

Azt gondolom, akár gyerekkel, akár gyerek nélkül megyünk a Malomba vásárolni, ezt a kiállítást nem szabad kihagynunk, hiszen a mi felnőtt lelkünket is gyengéden simogatja, és ez kell nekünk!

A Kecskeméti Bábszínház, fennállása óta kiemelten kezeli a gyermekek kulturális nevelését. Ennek jegyében várják nagy –nagy szeretettel a 2017/18-as évadjukra a színházat kedvelő családokat.

Makai Mariann - Kecskemétimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Itthon május elsejéről először 1890-ben emlékeztek meg, az első felvonulást a Városligetben tartották. De miért május 1-én ünneplünk?
Ugrás az oldal tetejére