Jelenlegi hely

Cirókások költöztek a kórházba

Öt év után újra lesznek bábelőadások a Ciróka Bábszínház jóvoltából a Bács-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályának játszószobájában. A tegnapi napon tartott sajtótájékoztató után már ízelítőt is kaphattunk az előadások remek hangulatából.

„A kórházi előadások különösen fontosak számunkra, mivel ebben a környezetben közvetlenül tapasztaljuk a mese gyógyító erejét. Ezek a látogatások nem csak a gyerekeknek, de nekünk is meghatározó élményt jelentenek” - mondta Kiszely Ágnes, a Ciróka Bábszínház igazgatója.

A Ciróka kommunikációs és marketing munkatársának, Dusik Borinak volt az ötlete, hogy újból költözzenek be a bábok a kórházba. A kórház dolgozói örömmel fogadták a kezdeményezést.

És valóban, mindenki, aki jelen volt a sajtótájékoztatón részesülhetett abban a különleges élményben, melyet Fülöp Joci egyszemélyes előadásának, az Aranyszörű bárány c. mesének köszönhetünk. Joci fantasztikusat alakított, így kacagásból nem volt hiány a játszószobában. A délután fénypontja az volt, amikor egy kislány az előadás végén odaszaladt Jocihoz és megölelte őt: "Köszönöm, hogy elmondtad nekem ezt a mesét".


Kell-e ennél nagyobb bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a mesék varázserővel bírnak, sőt, hozzásegítenek a gyógyuláshoz. A Círóka bábszínészei havonta egy szerdai délután fognak ellátogatni a kórházba, hogy előadásaikkal hozzájáruljanak a gyermekek gyógyulásához színes, vicces meséken keresztül.

  

  

      

  

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Ugrás az oldal tetejére