Jelenlegi hely

Jótékony robot doktorok „gyógyítanak” a Kecskeméti Kórház gyermekosztályán

Lassan már élvezet lesz bent lenni a kecskeméti kórházban a gyerekeknek. Persze azért ebben van némi túlzás, de a gyönyörű falgrafikák, a mindent kielégítő játszószoba, az elektromos autók és az új játszótér mellett most még egy újabb fantasztikus lehetősséget nyújtanak a bent lévő kis betegeknek , hogy még könnyebben elviselhessék az ott eltöltött napokat.

Január 10-én a kecskeméti megyei kórház gyermek osztályának játszó szobájába: Dr.Code és társai, azaz igazi robotok érkeztek, hogy vidámabbá tegyék a gyerekek lábadozását.

Egy kecskeméti programozó iskola, a Dr.Code Programozó Iskola társadalmi szerepvállalási programja keretében született meg az ötlet, amelyhez a Bács-Kiskun Megyei Kórház örömmel csatlakozott. Ennek köszönhetően havonta két alkalommal a Kórház igényesen kialakított játszószobájában, kifejezetten szórakoztató módon ismerkedhetnek a gyerekek a programozható robotokkal, és egy 3-éltű drónnal.

A szervezők bíznak abban, hogy ez a lehetőség az igényeknek megfelelően rendszeressé válik, és jó tapasztalatokat jelent majd ahhoz, hogy a Dr.Code Programozó Iskola országos partneri köre is tartson ilyen különleges vizitet más városokban is.

Az első alkalommal Palotai András, a Digitális Oktatási Központ ügyvezetője és Kobela Károly oktató mutatta meg a gyerekeknek a programozható robotokat.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére