Jelenlegi hely

Éljen a házasság! - Házasság heti programok Kecskeméten

Három programmal kapcsolódik az országosan február 11-e és 18-a között zajló Házasság hete rendezvénysorozathoz a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház. A kecskeméti civil szervezet idén farsangi mulatsággal, rajzzal és szavalattal népszerűsíti a házasságot, hangsúlyozza a család fontosságát.

A Családi farsangi kavalkád a Családok éve programsorozat kecskeméti nyitórendezvénye.

A gyermekeknek, szülőknek, nagyszülőknek szóló családi napon a három generáció együtt játszhat a hagyományos és a mai kor játékaival. A népi játékok mellett a szervezők számítógépes játékokkal és logikai fejtörőkkel is készülnek, a kézműves foglalkozásokon pedig bárki elkészítheti álarcát a jelmezes felvonuláshoz. A palacsintasütő verseny jótékony célt szolgál, így az elkészült finomságokat adományért adják majd.

A programok között lesz még

  • árnyvarázs,
  • interaktív folklórszínház,
  • táncház és családok,
  • intézmények csapatversenye,
  • de nem hiányozhatnak a sport megmérettetések sem.

A február 10-én 12 óra 30 perctől a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémiában és előtt zajló Családi farsangi kavalkádot a Kállay-Saunders Band koncertje, majd télűző tábortűz zárja. A ceremóniamester Rumi László bábszínész, rendező lesz.

Szavalóversenyt is hirdettek a középiskolások körében. A világ- és a magyar irodalom legszebb hitveshez íródott költeményei a Kodály iskolában hangzanak majd el február 14-én, szerdán 15 órától.

A Bozsó Gyűjtemény ad helyett a Családok éve 2018, ahogy én látom a családomban című általános és középiskolás fiatalok körében meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetésének és kiállításának február 17-én, szombaton 17 órakor.

Szerelmi kalandtúra

A Parázs Központ 2018-ban immár 6. alkalommal rendezi meg a kecskeméti Szerelmi kalandtúrát, amely több héten át tartó párkapcsolat-építő játék számos helyszínnel és feladattal. A feladatok között szép számmal akad szabadon választott időpontban teljesíthető is 2018. február 10. és március 24. között.  Pörgessük fel a kapcsolatunkat és vegyünk részt az izgalmas, romantikus, szórakoztató és feltöltődő állomásokon! Bővebben a programokról Itt olvashatsz!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.
Ugrás az oldal tetejére