Jelenlegi hely

A Bács-Kiskun Megyei Kórház két osztálya is „Családbarát Kórházi Osztály 2018” kitüntető címet kapta

16 kórházi osztályt díjaztak a családbarát intézkedéseikért és a Kecskeméti Kórház is közte van!

Telemedicinás megfigyelés, stresszkezelés, kommunikációs tréning, kutyaterápia, online segítségnyújtás a jó gyakorlatok között

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a magyarországi kórházakat tömörítő Magyar Kórházszövetség az év elején hirdetett pályázatot kórházi osztályok számára. A beadott pályázatok elbírálása és értékelése után 16 kórházi osztályt díjaztak.

Április 25-én Egerben a XXX. kórházszövetségi kongresszuson adta át a díjakat a pályázat zsűrijének két elnöke, Mészáros Magdolna ápolási igazgató (Magyar Kórházszövetség) és Skrabski Fruzsina (elnök, Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány). Az átadáskor felhívták a figyelmet arra, hogy a pályázatok értékelésnél a kórházi osztályt, mint gyógyító szolgáltatót, és mint család- és emberbarát módon működő munkahelyet vizsgálták. Ez azt jelentette, hogy figyelembe vették azokat az intézkedéseket, amelyek a dolgozók jobb munkakörülményeit, és azokat, amelyek a betegek jobb közérzetét szolgálják.

A Bács-Kiskun Megyei Kórház két osztálya is „Családbarát Kórházi Osztály 2018” kitüntető címet kapta:

  • A Bács-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály kiégés elleni tréninget szervez a munkavállalóinak, betegeiknek kutyaterápiával, játékokkal és az ún. Gyógyító bocsok programmal alakítja ki a családbarát környezetet.
    Osztályvezető főorvos: Dr. Tálosi Gyula, Koraszülött és Újszülött Részlegvezető főorvos: Dr. Kelemen Edit, Vezető ápoló: Nyilas Marianna
  • A Bács-Kiskun Megyei Kórház Fizio-és Mozgásterápiás Osztály figyelemreméltó  kapcsolati rendszerrel bír és a lakosság felé való nyitottsága kiemelendő. A dolgozóik egymást támogatják a mentorprogrammal és a helyettesítési rendszerrel. A betegeknek videós oktatóanyagokat vesznek fel.
    Osztályvezető főorvos: Dr. Boda Tamás, Vezető gyógytornász: Goldea Krisztina

Forrás: www.haromkiralyfi.hu

http://www.haromkiralyfi.hu/16-korhazi-osztalyt-dijaztak

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére