Jelenlegi hely

Augusztus 1-ig lehet kérni a beiskolázási támogatást Kecskeméten!

Ahol gyerek van, ott az augusztus nemcsak pihenéssel, nyaralással, hanem a következő tanévre való felkészüléssel is telik. Közeledve a tanévhez, mind a szülők, mind pedig a gyerekek megérzik az iskola súlyát. A szülők számára anyagilag sem mindegy, hogy mekkora költséggel kell számolniuk az iskolakezdés alkalmával.

A Városi Szociális Közalapítvány az előző évek gyakorlata alapján 2018 évben is segítséget kíván nyújtani a szociálisan rászoruló családok számára, első sorban iskolát kezdő gyermekeiknek. A szociális helyzettől függően az általános és középiskolásoknak is lehetőséget biztosítunk a pályázat benyújtására. Kérjük a megadott határidőt szíveskedjenek betartani.

A pályázat feltételei:

- 1 háztartásból 1 kérelem nyújtható be.

- egy gyermekre egy szülő adhat be kérelmet

- Kecskeméti bejelentett lakcím

Akik ettől eltérnek, a pályázatból kizárásra kerülnek.

A pályázat formai és tartalmi követelményei:

- A Városi Szociális Közalapítvány pályázati adatlapjának hiánytalan kitöltése.

- A háztartásba befolyt összes jövedelem igazolása

- iskolalátogatási igazolás (nem régebbi 30 napnál)

A pályázat benyújtási határideje:

2018. augusztus 1. (szerda)

A pályázatokat kérjük a Városi Szociális Közalapítvány irodájába: 6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt. 2. fsz. 3.
Ügyfélfogadási időben (kedd: 9-12, csütörtök: 13-17) leadni vagy postai úton az alapítvány címére (6000 Kecskemét, Kossuth tér 1.) eljuttatni.

(Kecskemét, 2018. július.16.)

Tisztelettel:
Horváth Attiláné sk.
kuratóriumi elnök

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére