Jelenlegi hely

Indul a "Hírös Szabadegyetem" II. féléve

A több tudományterületet is érintő, érdekes és aktuális témákat feldolgozó előadások – a nemzedékek közötti kapcsolatok erősítése érdekében – az idősebb és fiatalabb generációk számára is hasznos, értékes információkkal szolgálnak.

A „Hírös Szabadegyetem” – kötetlenebb formában, de „hivatalos” keretek között – hiteles módon, naprakész, praktikus és gyakorlatias ismereteket kíván közvetíteni az érdeklődők felé. A „képzés” a „hallgatók” számára 2018 őszén is ingyenes formában, féléves menetrend szerint zajlik. Az előadásokat az adott témakörben elismert szakemberek tartják. A féléves kurzus sikeres elvégzéséről az Egyetem – hasonlóan az előző félévhez – „elismerő oklevelet” állít ki.

Az előadásokra szerdai napokon 16.30-tól kerül sor, a Városháza felújítása miatt ebben a félévben új helyszínen, a Neumann János Egyetem Pedagógusképző Kar Dísztermében (Kaszap utca 6-14. II. emelet).

2018. év őszi előadások programterve:

2018. szeptember 26. 16.00-16.30: Beiratkozás, regisztráció

  1. „A mesterséges intelligencia múltja és jelene” - 2018. szeptember 26. 16.30: Dr. Pintér István, főiskolai tanár (NJE GAMF MIK)
  2. „Nyelvrokonság – nyelv, rokonság – őstörténet” - 2018. október 10. 16.30: Dr. habil. Kozmács István, főiskolai tanár (NJE PK)
  3. Városmarketing Kecskeméten. Miért és hogyan?” - 2018. október 24. 16.30: Dr. Homoki Tamás, alpolgármester (Kecskemét Megyei Jogú Város
  4. „Gyógynövények sokoldalú haszna és felhasználása” - 2018. november 7. 16.30: Dr. Vojnich Viktor, egyetemi adjunktus (NJE KVK)
  5. A Challenger-katasztrófa kommunikációs tanulságai” - 2018. november 21. 16.30: Dr. Tanács János, egyetemi docens, tanszékvezető (NJE GTK):
  6. „Tények és tévhitek a testedzésben” - 2018. december 5. 16.30: Dr. Szatmári Zoltán, főiskolai tanár, sportközpont vezető (NJE PK)
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Ugrás az oldal tetejére