Jelenlegi hely

Betlehemes játék a csütörtöki piacon - „Földre szállt angyalok” a Városháza előtt

A Kecskeméti Városháza előtt minden csütörtök délután piaci hangulatot teremtenek a helyi és térségi kistermelők, kézművesek. A Kecskeméti Tanyai Termék Piacon megtalálható helyi készítésű pékáru, füstölt húsáru, méz, homoktövis, házisajtok, horgolások és kerámiák is.

December 13-án a soron következő csütörtöki piacon, 14 óra 30 perctől a Kecskeméti Református Gimnázium „Földre szállt angyalok” nevű betlehemező csoportja régi hagyományainkat felelevenítve karácsonyi műsort ad elő.

A csoport kecskeméti és vidéki tagjai lakóhelyükön korábban is részt vettek már hasonló hagyományőrző programban, a református gimnáziumban új osztálytársaikkal együtt is át szeretnék élni az örömhír átadásának élményét. Tevékenységükkel egyúttal "A szív bajnokai" Alapítvány számára szívbeteg gyermekeknek és a Kecskeméti Református Egyház által szervezett szegények karácsonyára gyűjtenek adományokat. Programjukkal részt vesznek az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány idei betlehemes pályázatán.  

Várjuk kedves leendő és törzsvásárlóinkat, hogy szokásos csütörtöki bevásárlásuk mellett tekintsék meg a Református Gimnázium betlehemes előadását is!

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Ugrás az oldal tetejére