Jelenlegi hely

Segítünk választani! Nyílt napok a kecskeméti óvodákban

Idén is összeszedjük nektek a kecskeméti óvodai nyílt napok és beiratkozások időpontját. A cikk folyamatosan frissül, nézzetek vissza néha!

Ez is eljött...  Már nekünk szólnak a plakátok az ovik ajtaján… bizony nagyon nagy izgalommal várják a pici gyerekek szülei, hogy fogják elengedni egymást az első óvodában töltött napokon. Ez mindenkinek nehéz, van, aki hosszasan és könnyes szemmel búcsúzkodik, van, aki csak ledobja a cipőjét és már szalad is játszani, de elengedni azért mégis nehéz őket, pedig tudjuk, hogy jó helyen vannak. Éppen ezért fontos, hogy a kiszemelt óvoda nyílt napjára menjetek el, lehetőségetek nyílik, megismerni az óvodát, a napirendet és természetesen az óvó néniket is! Így talán a pici is jobban fogja várni és nem fél az új ismeretlentől!

Segítségül minden évben igyekszünk összegyűjteni, - sok telefonálgatás árán is – mikor, melyik oviban lesz nyílt nap! Amire figyeljetek, hogy vigyetek váltócipőt!!!

Először nézzük a beiratkozási időpontokat:

Az óvodai jelentkezés a 2019/2020. nevelési évre a város valamennyi önkormányzati fenntartású köznevelési intézményében 2019. május 8. és május 9. napja (szerda, csütörtök) 8 és 18 óra között tart. Ki vehető fel és mit kell vinned, erről bővebben itt olvashatsz!


NYÍLT NAPOK A KECSKEMÉTI ÓVODÁKBAN:
 

Klapka utcai Aranytulipán óvoda

Időpont: 2019. március 26. 15:30-16:30
Cím: Kecskemét, Klapka utca 14.

Ballószögi Csillagszem Óvoda

Időpont: 2018. április 3-án 16.30 óra
Cím: Kecskemét, Ballószög Zrínyi u. 2.

Hosszú utcai óvoda

Időpont: 2019. április 4. csütörtök 15:30-17:30
Cím: Kecskemét, Hosszú u. 3.

Ferenczy Ida Óvoda Csigabiga óvodája (volt Árpádvárosi Óvoda)

Időpont: 2019. április 6. 10:00 - 12:00  és 2019. április 16. 8:00 - 9:00
Cím: Kecskemét, Tóth László sétány 1.

Szent Miklós utcai Óvoda 

Időpont: 2019. április 10.-én 16:00-17:00
Cím: Kecskemét, Szent Miklós u. 16.

Mártírok úti óvodák

Időpont: 2019. április 12. péntek (Kertvárosi Általános Iskola épületében)
Cím: Kecskemét Mártírok út 29.

Időpont: 2019. április 13. 9:00-11:00
Cím: Kecskemét Mártírok út 31.

Corvina Óvoda

Időpont: 2019. április 13. 9:00-11:00
Cím: 6000 Kecskemét, Csokor u. 9. 

Ifjúsági úti óvoda

Időpont: 2019. április 17. 9:00
Cím: Kecskemét, Ifjúság útja 1.

Forradalom utcai Óvoda

Időpont: 2019. április 24. 16:00
Cím: Kecskemét,  Forradalom u.3.

Kálmán Lajos óvoda Tündérkert Óvodája
Nyílt napra bármikor bemehettek 16 és 17 óra között természetesen gyerekkel, csak be kell jelentkezni telefonon!

Cím: 6000 Kecskemét, Bíró Lajos u. 22.
Tel.: 76/493-905

Boróka utcai Óvoda - Kadafalva

Bármikor be lehet menni, körbe lehet nézni, itt viszont csak a délelőtti órákban. Szintén be kell jelentkezni!

Cím: 6000 Kecskemét, Kadafalva, Boróka u. 2-4.
Tel.: 76/ 470-043, 470-170

Juhász utcai Óvoda

Nincs nyílt nap, de egyeztetés alapján fogadják az érdeklődő gyerekeket és szüleiket
Cím: Kecskemét, Juhász u. 1.
 

Nem lesz nyílt nap:

Egyetértés és Csongrádi utcai Óvodában nem lesz nyílt nap!

Már lezajlott:

Kaszap, Bocskai, Mátis Kálmán, Ceglédi utcai és a Piár óvodában már lezajlottak a nyílt napok!

Várhatóan:

A Kálmán Lajos Óvodákban (Széchenyi sétányi, Lánchíd utcai…) várhatóan április 6.-án egy összevont ovi börze lesz majd a Gamfon!

 

Ha fontosnak találod, oszd meg a cikkket, hogy mások is értesüljenek róla!

Makai Marianna - Kecskemétimami - a kecsekméti óvodák támogatásásval

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére