Jelenlegi hely

Bábozni jó, elkészíteni még jobb!

Rengeteg szuper bábot megvehettek boltokban, a saját magunk készítette viszont sokkal különlegesebb, becsesebb. Hoztam is egyből két ötletet, amihez még kézügyesség sem nagyon kell.

Három kismalac és a farkas

Ezt a klasszikus mesét még a legkisebbek is ismerik. Ha meg nem, itt a remek alkalom, hogy elmeséljétek nekik.

Na, de nézzük a bábokat! Nálunk fakanálból készültek. Lehet persze WC papír gurigákat is felhasználni, ha éppen az van csak a háztartásban. Festéknek akrilt választottam, mert ez volt itthon.

Ha nincs otthon akrilfestéketek, ne rohanj venni, a tempera is teljesen jó lesz. Vízfestéknél nekem a színek nem elég élénkek, de ha az van csak otthon, bátran kísérletezettek vele.

Lefestettük a malacokat rózsaszín színűre, míg a farkast szürkére.

Nincs pont rózsaszín/szürke a készletben? Semmi baj, máris jöhet egy kis színkeverés. Rózsaszín kevés piros és fehér elegyéből, míg a szürkénél a kevés feketéhez sok fehéret tettem bele.

A kontúrok, szemek, szájak fekete tűfilccel készültek. A sötétebb rózsaszínű orrhoz és fülhöz egyszerűen tettem még egy kis pirosat és máris sötétebb rózsaszínt kaptam. Ha van ilyen színű filctoll otthon, használjátok azt, mert sokkal egyszerűbb kivitelezni.

Farkas koma füleinél és szájánál előkerült ismét a fehér festék. Mivel nagyon vékony ecsetem nem volt, így fogpiszkálóval oldottam meg a kitöltést.

Végül már csak a malackák csokornyakkendője maradt hátra. Nálunk filcből készült. Természetesen egy vastagabb színes karton is tökéletes lesz. Sőt akár egy kartondoboz kiszínezve/befestve. Igen, amit éppen találsz otthon.

Érzelmi bábokat is készíthettek!

Ezt még 3-4 éves gyerkőcökkel is jó móka elkészíteni, a nagyobbak meg különösen élvezik, hogy végre mindenféle grimaszoló arcokat rajzoljanak a bábokra.

Egy szülinapi zsúrból fel nem használt, fából készült eldobható kanalakat vetettünk be az alkotáshoz. Először itt is mindenféle színeket kevertünk ki. Majd száradás után jöhetett a különböző érzelmeket kifejező arcok megrajzolása fekete és piros tűfilcekkel.

Ugye észrevettétek, hogy igyekeztünk az adott érzelemhez a megfelelő színű kanalat kiválasztani? Bíztatlak is arra, hogy az alkotás közben a színek érzelmekre gyakorolt hatásáról is beszélgessetek!

Na, melyiket próbáljátok ki?

Okés, de hol bábozzunk? Dobozból készült bábszínházhoz mit szólsz?

Dr. Regősné Oláh Zsanett

- Szegedimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Ugrás az oldal tetejére