Jelenlegi hely

Csík János és a Mezzo a Hírös Hét Fesztiválon

Időpont: 2020. Aug. 22. 20:30
Helyszín: Kecskemét Főtér

Sajátos, jó hangulatú koncertélményt ígér Csík János és a Mezzo zenekar. Friss, lendületes megszólaltatásban együtt szólalnak meg a kávéházi hangulatú dallamok a magyar népzenével, olyan kecskeméti zenészek tolmácsolásában, akik népzenészként már sok szép zenei élményt adtak a népzenét szerető közönségüknek, és akik könnyű zenészként bejárták a szórakoztató ipar magyarországi és külföldi bugyrait.


A formáció eredetileg jótékonysági felkérésekre állt össze, de a formálódó produkció egyre több koncertfelkérést kapott. Műsoron első sorban az Úgy élni mint a fák c. album dalai, Csík János saját szerzeményei és néhány vendégszerző, így például Szeder kompozíciói szerepelnek. A dalok – ahogy Csík Jánostól megszokhattuk – népzenei köntösben szólalnak meg, szerethetően, megidézve a régi időket, újragondolva azokat. Ezek a zenészek történetei, akik közül ki a népzenészek, ki a könnyűzenéhez, ki pedig a jazzhez áll közelebb – éppen ezért színes, újszerű és magával ragadó a zenekar muzsikája, szokatlan és mégis jólesően ismerős.
 

A felállás:
Csík János - hegedű, ének
Kisgyőri Krisztián - bőgő
Mészáros János - brácsa
Németh Zsolt - gitár, ütőgardon, dob
Rácz Gábor - zongora
Vadas László - citera, tangóharmonika

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére