Jelenlegi hely

Szuper kis bringás paradicsomot találtunk - deszkás és biciklis pálya Kecskeméten

Igaz, nem most épült (talán tavasszal), nem is találtam róla túl sok anyagot, még arról sem hogy átadásra került volna, de úgy gondoltam, hogy bemutatom nektek, hiszen egy nagyon klassz, igényesen kialakított kis közösségi extrém parkról van szó.

Jön a szünet és ez pont egy ideális hely, ahol a gyerkek kicsit jól érezhetik magukat. Kecskeméten az extrém sportot kedvelő fiataloknak nem túl sok lehetőségük van vágyaik kiélésére, hiszen évekkel ezelőtt bezárt a Halasi úti fedett Skatepark, a Vasút parkban található igaz egy kisebb pálya, de azért az nem nagyon alkalmas nagyobb létszám esetén, és ennek a sportnak nagyon sok kedvelője van Kecskeméten.

Viszont a Homokbányai elég nagy területen van, és az extrém sportokat kedvelő fiatalok számára készült pálya nemcsak a deszkásoknak, Bmx-eseknek, bringásoknak és rollereseknek jó terep, hanem a köré épült kisebb létesítmények által a kicsiknek is jó lehetőség. A bringás sportot kedvelőknek van egy különböző lejtő, emelkedő és íves elemekből álló kültéri skatepark pálya, és egy BMX-pumpapálya is. 

A kicsiknek pedig van mellette egy kisebb szintén új építésű játszótér, mászófallal, hintával, csúszdával és homokozóval, egy fedett Kresz-pálya közlekedési táblákkal és gyalogátkelővel. Körülötte egy futópálya, kicsit tovább pedig egy Street Workout Park, vagyis egy kültéri felnőtt fitnesz park.  Ez mellett pedig egy kisebb mezítlábas ösvény, ami mondjuk most nem épp aktuális, de jó időben szuper kis taposó lesz.

Na és hol keressétek? Ha Kecskeméten a Decathlonnál tovább mentek Homokbánya felé, akkor rögtön az első utcánál meg is látjátok (Kvarc és az Agyag utcánál).

A park használata ingyenes, a hangulat a fiataloktól pedig általában remek.

Makai Marianna

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére