Jelenlegi hely

Ilyen a baba egészséges étrendje egy éves kor után

A kisgyerekeknek speciális igényeik vannak ebben a korban. 12 hónaposan a babák egy része még anyatejet kap, mások tápszert, viszont olyan gyerekek is akadnak, akik nem szeretik az utóbbit, náluk például a megfelelő zöldségek bevetésével lehet biztosítani a szükséges kalciumot, amit a kicsi szervezete igényel.

A totyogóvá váló kisgyermekek táplálásánál nagyon fontos szem előtt tartani, hogy nem felnőttekről van szó, így bár egyre több mindent fogyaszthat el azok közül az ételek közül, amit a család többi tagja is eszik, attól még ebben a korban speciális igényeik vannak, hiszen folyamatosan  fejlődnek, tanulnak. Ehhez pedig napi többszöri etetésre van szükség, amiben még mindig fontos szerepet játszanak a tejalapú táplálékok, amiket az anyatejjel vagy ha erre nincs lehetőségünk, akkor a HiPP junior ital segítségével tudunk biztosítani.

Emellett fontos, hogy biztosítsuk a  változatos étrendet, amiben az alábbiakra kell odafigyelni. A megfelelő élelmi rostok az anyatej mellett megtalálhatóak a banánban, a paradicsomban és az almában is többek közt. Az uzsonnára és tízóraira is tökéletesen megfelelő zöldségek és gyümölcsök továbbá nagyon fontosak, hogy a fejlődésben lévő szervezet számára biztosítsák a kellő vitaminokat. Nem kell túlzásokba esni a rostokat illetően, hiszen továbbra is nagyon fontos, hogy tudjuk, nem egy felnőtt étrendjét kell biztosítani a picinek.

Emellett ügyeljünk arra, hogy nem kell túl sós ételeket adni a babának, próbáljunk inkább más fűszerekkel gondoskodni arról, hogy a kellő ízt elnyerje az étel. Hozzáadott cukrokra nincs szükség, a gyümölcsökben megfelelő mennyiségű természetes cukor van. A tejalapú táplálék 12 hónapos kor után is szerves részét képezi a gyerekek étrendjének, azaz naponta többször kell fogyasztaniuk, hogy az immunrendszerük, a szervezetük kellő védekezőképessége megfelelően működjön.

Az anyatej mellett tehát ebben van segítségére az anyáknak a junior gyerekital, ami egyszerűen elkészíthető, és emellett a szükséges ásványi anyagokat, vitaminokat és nyomelemeket is tartalmazza, amire a gyermeknek ebben a korban szüksége lehet. A keményítő tartalmú ételek szerepeljenek az étrendben, de a feldolgozott, magas só- vagy cukortartalmú élelmiszerekre nagy mennyiségben semmiképpen nincs szükség

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére