Jelenlegi hely

HI! Kecskemét - virtuális futó kihívás egy poligon kecskés éremért!

Ne tévesszen meg senkit a virtuális futás szó, valójában nem is virtuális, hiszen valódi teljesítményekről van szó, csak annyi, hogy nem tömegben teljesítjük a távot, hanem magunkban, akár gyerekekkel, vagy a kedvenc négylábúnkkal.  Ahogy telnek a hetek, egyre pozitívabban láthatjuk az előttünk álló időszakot! Mozogjunk, mozogjunk, mozogjunk! Ha még csak virtuálisan is, de higgyétek el nagyon jót fog tenni, főleg, hogy egy csodaszép érmet kaptok érte! Sok érem várja még a gazdáját, sok család teljesítette már a kihívást, és a gyerekek is nagyon lelkesednek az éremért. A legfiatalabb regisztráló egy 6 éves csöppség, úgy hogy futásra fel!.

Még 2021. április 9-én elindult a Virtuális futás programelem a Helyi Identitás és Kohézió Erősítése Kecskemét című projektben.

A pandémia által okozott kényszerpihenő után, a jelenlegi helyzetre is tekintettel, egy virtuális futóversennyel nyitottuk a projekt programjainak sorát.

Ez egy kihívás Kecskemét lakosai számára, aki teljesíti, egy egyedi - poligon kecskés érmet kap ajándékba.

Így nyerhetsz valódi futással, valódi érmet egy virtuális eseményen:

Légy benne az első 500 teljesítőben és érmet postázunk neked!
https://hi-kecskemet.hu/virtualis-futas-versenyszabalyzat

A regisztráció során a 3 futás teljesítését igazoló képet kell beküldeni, mely összesítésre kerül. Minden személy egyszer regisztrálhat.

A fotó készülhet a telefon kijelzőjéről, az edzésalkalmazás adataival, a fitness óra számlapjáról, futópad kijelzőjéről. Fontos, hogy egyértelműen látható legyen rajta a teljesített táv és teljesített idő.

Ingyenesen letölthető alkalmazások pl.: Strava, adidas Running, Map My Run, Nike Run Club.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Ugrás az oldal tetejére