Jelenlegi hely

A szoptatás védelme közös felelősségünk! - július 30-án Szoptatás Világnapja Kecskeméten

Egy év kihagyás után az idei évben, ismét megrendezésre kerül Kecskemét legnagyobb baba-mama  rendezvénye a Szoptatás Világnapja. A kecskeméti védőnők a saját körzetükben keresték fel és hívták meg  a 2020 évben született gyermekek édesanyját, akik legalább 6 hónapos korig anyatejjel táplálták gyermeküket.

Előzetesen közel 300 édesanya jelezte, hogy részt fog venni a rendezvényen, őket köszöntjük egy kis ajándékkal, előadásokkal, kiállítókkal.


​2019. Szoptatás Világnapja Kecskemét

Külön öröm számunkra, hogy a Ciróka bábszínház is hozzájárul a rendezvény színvonalához és Kukucs című előadásával szólítja meg a kisgyermekeket. A gyerekek érzelmi fejlődésében az anyatejes táplálás mellett fontos szerepet játszanak a közösen megélt élmények.

Az idei év mottója: A szoptatás védelme közös felelősségünk!

Ez a jelmondat is hűen tükrözi, hogy az édesanya támogatásában mindenkinek felelőssége van.Ugyanúgy a családnak, mint az szűkebb és tágabb egészségügyi és társas környezetnek.         Fontos megfelelő és korszerű információkkal ellátni az anyákat, hogy a gyermekük táplálásában olyan döntést hozzanak, mely egy életre szóló ajándék. A szoptatás során, olyan bensőséges kapcsolat alakul ki anya és gyermeke között, mely az önbizalom épülésén kívül, kihatással van az egész család dinamikájának működésére.

  • Időpont:  2021.július 30-án pénteken  9-12 óra
  • Helyszín: Benkó Zoltán Szabadidőközpont Tó Hotel felöli bejárat

Fővédnök: Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét Város polgármestere

Védnök: Engert Jakabné Kecskemét Város alpolgármestere a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnöke.


2019. Szoptatás Világnapja Kecskemét

Program:

9-9.20 Regisztráció

9.30 Megnyitó – Dr Szeberényi Gyula Tamás Kecskemét város alpolgármestere és Szabóné Kis Éva védőnő,szoptatási tanácsadó

9.35 Maminbaba Kecskemét táncbemutatója

9.45. Balás Barbara – covid fertőzésen átesett háromgyermekes édesanya saját tapasztalatai

9.55. Leskovics Ortelli Andrea – tanácsadó szakpszichológus – Milyen az elég jó anya?

10.05. Szalay- Csatos Erika – Álomjövő Tanácsadó Iroda – Álomjövő-Hiszünk benne, teszünk érte

10.15. Fehér- Szenti Annamária- gyógypedagógus - A maszatolás fontossága a kisgyermek életében – maszatoló bemutató

10.30 Ciróka bábszínház Kukucs című előadása. Első sorban mozgásra, hangokra, látványra épülő produkciók már 10-12 hónapos kortól várják a kicsiket, ahol a gyerekek a szülő biztonságot adó öléből csodálkozhatnak rá a színház varázslatos világára. Az előadást követően a játéktér kinyílik; a bábok -újabb élményeket kínálva- közös játékra invitálják legkisebb nézőiket.

11.00 Édesanyák köszöntése

12.00 A rendezvény zárása

Információ és tapasztalatcsere szakembereinkkel

  • Anyatejgyűjtő Állomás Kecskemét
  • Álomjövő Tanácsadó Iroda Szalay - Csatos Erika
  • Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház - mk.hu
  • Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár - bacstudastar.hu
  • Berényi Zsuzsi  baba-mama,vinyassa flow, dinamikus jógaoktató
  • Butkáné Kis Regina – babahordozási tanácsadó, oktató - hordozotar.hu
  • Dobsa Diána Tupperware tanácsadó - tupperware.hu
  • Fehér- Szenti Annamária gyógypedagógus -  kecskeméti Maszatoló Csoport
  • Ilyés- Szűcs Kata bodyArt edző, életmód-és DoTerra welness tanácsadó - katabodyklub.hu
  • Kecskemet.imami kecskeméti és Bács-Kiskun megyei családok információs oldala - kecskemet.imami.hu
  • Koramentorház Kecskemét, Rákóczi utca 32-34 - koramentorhaz.hu
  • Kecskeméti Védőnők
  • Kecskeméti Család és KarrierPont - nokcsaladmunka.hu
  • Ledó Ilona  Kismama-baba-gyermek kineziotape - ledilonprevencio.hu
  • Lipcseiné Tolvaj Mária baba-és gyermekhordozási tanácsadó -  babahordozasitanacsado.hu
  • Riczu Norbert - mentőtiszt újraélesztés gyakorlása
  • Néma Attiláné Ella szülésfelkészítő, dúla, babamasszázs oktató,Tandem kapcsolatműhely -  elladula.hu
  • Nép-Fehér Adrienn – terhestorna oktató, loveyourbelly oktató, sportedző-  életmód fitness
  • Pedagógiai Szakszolgálat – Szűcs Valéria gyógypedagógus és Vida Brigitta logopédus - pedagogiaiszakszolgalat.hu
  • Szabó Béláné IBCLC  védőnő, táplálkozástudományi szakember, Herbalife szakértő
  • Születésünnep.hu  Kovács – Dandi Csilla jógaoktató, dúla

Lesz ugrálóvár és buborékfújás.

Facebook oldal

 

 

 

További információ,interjú-egyeztetés: Szabóné Kis Éva védőnő, szoptatási tanácsadó, telefon:06 20 4108167 email: szabonekiseva74@gmail.com

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
Ugrás az oldal tetejére