Jelenlegi hely

Új adománybolt nyílt Kecskeméten - akár vásárolsz, akár adományozol, mindenképp jótevője leszel a kecskeméti egyszülős családoknak

Még csak 3 napja nyitott meg, de máris nagyon népszerű a város legújabb adományboltja a Március 15.-ei utcán, amely sokak számára segítséget jelenthet.

Az adománybolt egy helyi szervezetet, a Golovics Mónika által vezetett Kecskeméti Egyedülálló Szülők Klubját támogatja, hiszen tudjuk milyen nehéz két szülőnek is talpon maradni hónapról hónapra, nem hogy egyedül nevelni egy, vagy akár több kis csöppséget is.

Szóval, aki akár vásárol, akár adományoz, az mindenképp jótevője lesz a kecskeméti egyszülős családoknak.

Az üzletbe be lehet vinni a használt, de még jó állapotú dolgainkat, akár ruházatot, lábbeliket (évszaknak megfelelően), háztartási- és műszaki cikkeket, könyveket, újságokat, játékokat, iskolaszereket, minden olyan dolgot, ami nekünk már nem feltétlenül kell, viszont másnak örömet okozhat.

A használati tárgyak jótékony célú felajánlása nemcsak az egyszülős családokat segíti, hanem azokat a szegényebb sorsú családokat, nagymamákat, nagypapákat is, akik kevés pénzből tudnak gazdálkodni. A rendkívül alacsony árakkal az egyébként rászoruló vásárló számára is nagy segítséget nyújt ez a kezdeményezés. Ez mellett pedig az adományboltokban igazi kincsekre is lelhetünk, szóval mindenképp érdemes mindenkinek ellátogatnia.

Az üzletet Kecskemét, Március 15.utca 1/e címen találjátok.

Nyitva tartás: Keddtől péntekig 14-18.-ig Szombat 8-12.-ig Hétfő -Vasárnap pedig zárva.

Ha pedig szeretnél virtuálisan is kicsit szétnézni a boltban, akkor keresd őket a Facebook oldalukon.

Makai Marianna - Kecskemétimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ugrás az oldal tetejére