Jelenlegi hely

35 szakember, 80 program - ilyen egy Születésünnep Kecskeméten

2021-ben immár VII. alkalommal rendeztük meg a Születésünnep rendezvénysorozatot. Minden évben egy alkalommal, Anyák napjával indulunk. Az idei évben ez a vírushelyzet miatt szeptember 20-ra tolódott, de a következő években, ha nem lesz akadályozó tényező, májusi megrendezésre készülünk! - Kovács Dandi Csilla írása.

A Születésünnep célja, hogy bemutassuk azokat a kecskeméti szakembereket, akik a várandósság, szülés és kisgyermekes időszak „mintentudói”.

Programjainkat így elsősorban várandósok, kisgyermekes családok figyelmébe ajánljuk, beleértve itt az édesapákat, nagyszülőket is. Sok éves tapasztalatunk, hogy a résztvevők több, mint 70%-a kisgyermekes vagy kisgyermekes és várandós anyuka. Első babájukat tervező- vagy váró anyukák mindig sokkal kisebb arányban vannak jelen. Szeretnénk ezzel az összefoglaló cikkel az ő figyelmüket felhívni arra, hogy a szakemberek megismerése és az információ megszerzése mind nagy segítséget nyújthat a várandósság, szülés alatt.

Kínálatunk 10 napon keresztül mindig ingyenes.

Igyekszünk figyelmet fordítani arra, hogy egyszerre kettő programnál több ne fusson, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek. A részletes program a www.szuletesunnep.hu oldalon jelenik meg. Érdemes figyelemmel kísérni a Születésünnep Kecskeméten Fb oldalát is az aktuális információkért. 

Programkínálatunk minden évben más. Általában elmondható, hogy több, mint 35 szakember összefogásának köszönhetően 80 körül szokott alakulni a programok száma. Az előadás jellegétől, az interaktív beszélgetős, kiscsoportos foglalkozásokon át még egyéni programok is szoktak szerepelni az órarendben.

A várandósok számára kismama torna, kismama jóga, szüléssel, otthonszüléssel, vajúdással kapcsolatos foglalkozásokat tartunk, valamint külön figyelmet fordítunk arra, hogy a szülészet-nőgyógyászat főorvosát minden évben elhívjuk egy kötetlen beszélgetésre, ahol tájékozódhatnak, kérdezhetnek az anyák az éppen akkor érvényes helyzetről, protokollról a szülészeten. Emellett, ha még várandósan információhoz jutnak a szoptatás, gyermeknevelés vagy a mozgásfejlődés témájában az mindenképp csak hasznukra válik.

A kisgyermekeseknek nullától maximum 5-6 éves korosztályig szóló programokat mutatunk be.

A teljesség igénye nélkül, csak általánosságban, mozgásos, éneklő, daloló, hangszeres és idegen nyelvű programok is mindig vannak. Az ölbéli játékoktól kezdve az 5 évesek angolul tanulásáig. A mozgásfejlődés és az elsősegély témája minden évben népszerű szokott lenni. Igyekszünk az anyukák kérésére is figyelni, így a következő 2022-es évben szeretnénk a gyermeknevelésben, dackorszakban jártas szakemberrel is bővíteni a csapatot.

A Születésünnepet minden évben nyereményjáték is kíséri, melynek fő célja, hogy ösztönözzük a résztvevőket arra, hogy minél több ingyenes programot felkeressenek. Ezért útlevelet szoktunk az anyák számára adni, melybe pecsétet gyűjthetnek, és ezzel tudnak a sorsoláson ajándékot nyerni. Egy útlevélbe 3 programot kell pecsételtetni és összesen annyi útlevél gyűjthető, amennyit csak szeretne az anyuka. Az idei évben a 24 és 18 db programon való részvétel volt a legtöbb egy-egy anyuka által. A nyeremények sora minden évben más, de elmondható, hogy az utóbbi pár évben több, mint 100 ajándékot szoktunk sorsolni támogatóinknak hála! Így nem csak információval, élménnyel és tudással gazdagodnak a résztvevők, de ha szerencsések, még értékes ajándékot is nyerhetnek!

Ha valaki szeretne a Születésünnep szervezői csapatába bekerülni, küldjön egy szakmai bemutatkozást a szuletesunnep@gmail.com. e-mail címre. Illetve ugyanez vonatkozik leendő támogatóinkra is. Ha valaki szeretné ezt a szakmai színvonalban magas, városi rendezvényt támogatni, írjon nekünk e-mailt vagy keresse meg Kovács-Dandi Csilla főszervezőt a 06-30/445-10-59 telefonszámon.

A VIII. Születésünnep tervezett dátuma: 2022. május 1. vasárnaptól május 13. péntekig tart majd.

- Kovács-Dandi Csilla -
Fotó: Hírös Fotó

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére