Jelenlegi hely

Follikuláris hajbeültetés – a legmodernebb tartós eljárás

A hajbeültetés régóta végleges megoldást jelent a kopaszodással szemben. Ez az eljárás korábban eléggé drasztikus beavatkozásnak számított, mára már azonban ez teljesen megváltozott.

A genetikai eredetű hajhullásnak sajnos előbb-utóbb kopaszodás a vége. Ami már egy végleges állapottá válik, hiszen ilyen esetben a hajhagymák teljesen elhalnak. Az ilyen típusú kopaszodás enyhe és közepes stádiumban még jelentősen lassítható különféle speciális készítményekkel. Azonban a teljesen kopasz foltokat és részeket már kizárólag csak a hajbeültetés tudja eltüntetni. Aki ilyen beavatkozáson gondolkodik, annak érdemes végiggondolnia, hogy melyik eljárást válassza. Manapság már nem csak az általánosan ismert beültetési metódus létezik, amit most nevezzünk hagyományosnak. A mai napig végeznek természetesen hagyományos hajbeültetést, ami sokkal drasztikusabb módszer, mint az úgynevezett FUE. Nézzük meg tehát mi a különbség a hagyományos és a modern follikuláris beavatkozás között.

Hagyományos hajbeültetés

A hagyományos, vagyis korábban is ismert eljárás szerint a hajbőr hajhagymákkal sűrűbben benőtt területéről szó szerint lehasítják a bőr egy részét. Az így kapott hajas bőrből mikroszkóp alatt nyerik ki a hajhagymákat, amelyeket a kopasz területekre „újraültetnek”. Ez meglehetősen durva beavatkozásnak számít, hiszen ezeken a területeken a bőr rétegét teljesen el kell távolítani.

Follikuláris módszer FUE

Ellenben a follikuláris hajbeültetés kulcsa egy speciális tű, ami mikroszkopikus pontossággal, közvetlen a hajas fejbőrből képes magát a hajtüszőt eltávolítani. Ezt ezek után speciálisan kezelik, majd hasonló módon ültetik be a megfelelő területekre. Az eljárás nem jár drasztikus sebészeti beavatkozással, fájdalommentes és jelentősen kevesebb időt vesz igénybe, nem beszélve a gyógyulásról.

Természetesen mindkét hajbeültetési fajta végleges eredményt nyújt, ez utóbbi viszont kevésbé megterhelő, kevésbé látható hegekkel jár és sokkal kevesebb időt vesz igénybe. Ezért aki eldöntötte, hogy a hajbeültetést választja, annak mindenképp ajánlott a modernebb eljárás. Ezzel együtt azt is fontos szem előtt tartani, hogy a beavatkozás előtt mindenképpen szükség van egy egyeztetésre az orvosával.

A fotó forrása:
goodluz / Shutterstock.com

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére