Jelenlegi hely

Csernák Krisztina az "Év női példaképe Bács-Kiskunban" pályázat döntőse

KATTINTS IDE A SZAVAZÁSHOZ!

Foglalkozás, szakmai sikerek

Egészségszakpszichológus vagyok, Pszichoterapeuta-jelölt és Gyászfeldolgozás Módszer Specialista.

Általános iskolás koromban fogalmazódott meg először bennem a gondolat, hogy pszichológus szeretnék lenni, tudatosan készültem erre a pályára, nem volt alternatíva. Végzésem óta kórházban dolgozom: kezdetben pszichiátriai osztályon, jelenleg pedig intenzív osztályon.

A pszichiátrián végzett tevékenységeim közül leginkább a függő betegekkel való munkát szerettem: a nekik tartott csoportterápiát, és a hozzátartozóikkal való találkozásokat. Büszke vagyok arra, hogy közülük sokan kijózanodtak, és boldogabb, teljesebb életet élnek.

A térség első Egészségszakpszichológusaként nemrégiben tettem szakvizsgát, melyet hosszú évek felkészülése előzött meg. Ekkor kezdtem el érdeklődni a súlyos, kritikus állapotú betegek iránt.

Megtanultam a szuggesztív kommunikáció módszerét, melynek segítségével sikerrel segíthetem az altatásban, lélegeztető gépen lévő betegek felépülését, és támogathatom családtagjaikat. Ezt a tudást jelenleg az intenzív osztályon kamatoztathatom, mely hatalmas, úttörő lehetőség a korszerű gyógyításban.

Fontos számomra, hogy folyamatosan képezzem magam: Pszichoterapeuta-jelölt is vagyok, a kiképződés hosszú, kb. négy éves folyamat. Ezt a szakterületet magánrendelésen, illetve az Áldozatsegítő Központban való munkám során tudom leginkább hasznosítani.

Erősségem hogy könnyen bizalmi kapcsolatot tudok teremteni a kliensekkel, hogy aztán életük nehéz helyzeteiben támogathassam őket. Mindezek mellett Gyászfeldolgozás Módszer Specialistaként veszteségeikkel fordulhatnak hozzám az emberek.

Nem kis feladat a különböző munkaterületeim integrálása, de pont a sokszínűség teszi izgalmassá. Szenvedélyesen szeretem a munkám, és a legnagyobb eredmény, ha a hozzám forduló egy-egy ember élete pozitív fordulatot vesz. Bőven van ilyen példa szerencsére. Fontos számomra az önismeret, a saját magamon való munka is, mely az évek során teljesen beépült az életembe.

Család

Két gyermekem van: Karolina 9, Levente 6 éves. Mi hárman alkotunk egy családot.

Sajnos pár hónappal ezelőtt elveszítettük a férjemet egy súlyos, és rendkívül gyors lefolyású daganatos betegségben. Bár nem szeretném nagyon ezt a történést hangsúlyozni, mégis meghatározza a családunk jelenlegi helyzetét. Büszke vagyok a gyerekekre, hogy együtt tudtunk küzdeni, és ilyen bátrak voltak. Most a három fős családunkat próbáljuk újjáépíteni. Mindketten nagyon erős, tehetséges gyermekek.

Karolina 3. osztályos, német kéttannyelvű tagozaton jeles tanuló, iskolájának ismert színfoltja.

Levente jelenleg nagycsoportos, ő angol nyelvi tagozatra készül, rendkívül muzikális, kedves fiú.

Nagyon szeretünk kirándulni, évente egyszer ellátogatunk a tengerpartra, nemrég körbetekertük a Balatont, sokszor elkísérnek futóversenyekre is. Az egészséges, aktív életmód nemcsak szakmámban, hanem családi életünk mindennapjaiban is megjelenik.

Szeretünk még moziba, színházba, bábszínházba, sőt komolyzenei koncertekre is járni. Ahová tehetem, viszem magammal a gyerekeket, hogy az ő életükbe is beépüljön az értelmesen eltöltött szabadidő, nemcsak a digitális világ.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

A tapasztalat, hogy mindent össze lehet hangolni, ha mi szeretnénk. Nekünk, egy fix, jól bejáratott rendszerünk van. Hétfőtől-péntekig sokat „megyünk”, ekkor a tanulásé, munkáé a szerep. Reggel egymás után rakom le a gyerekeket (külön településeken), majd érkezem meg a munkahelyre, délután ugyanez vissza. Hétfőn és kedden tovább dolgozom, ilyenkor vannak a gyerekeknek a különórák, szerdától lazább, olyankor hamarabb hazaérünk.

Anyukám a fő segítségünk, aki egyben a szomszédunk is, ő heti kétszer elmegy kisfiamért az óvodába, minden nap ránk néz, sokszor hoz vacsorát. Sajnos még nem nyugdíjas, de így is sok mindenben lehet rá számítani. Nekem havi egy alkalommal van képzés, hétvégén, ilyenkor vele vannak, legtöbbször a mi lakásunkban.

A hétvége azonban legtöbbször a pihenésé vagy a programoké. Akkor van probléma, mikor valamelyik gyerek megbetegszik, ilyenkor gyorsan kell lépni, borulnak a következő nap teendői, és nagyobb logisztikát igényel az újrahangolás, hisz anyaként mellettük a helyem, de a pácienseimet sem hagyhatom hosszabb időre magukra.

Szerencsére nem sűrűn betegek, és bár még kicsik, nagyon együttműködőek: elfoglalják magukat, ha például este itthonról egy online előadásba/megbeszélésbe kell bekapcsolódnom.

Mindig megbeszéljük, hogy mi fog történni, meddig fog tartani, és ők szépen tartják magukat hozzá. Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy ilyen szuper gyerekeim vannak. 

SZAVAZZ AZ ÉV NŐI PÉLDAKÉPÉRE ITT!

Az „Év női példaképe” pályázattal idén elsőalkalommal olyan Bács-Kiskun megyei nőket szeretnénk bemutatni és elismerni, akik a munkában és a családi életben is ügyesen megállják a helyüket és elmondják: ők hogyan csinálják!  

A zsűri az összes benyújtott pályázatból tizet juttatott a döntőbe, a döntősökre szavazni február 25-től március 3-ig lehet, így végső soron a közönség dönti el, hogy ki lesz 2022-ben az Év női példaképe Bács-Kiskun megyében .  Egy szavazó 24 óránként 1 szavazatot adhat le.  

Eredményhirdetés 2022. március 8-án, Nőnapon.  Sok sikert kívánunk a résztvevőknek!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére