Jelenlegi hely

FDM terápia babáknak – egy újfajta mozgásfejlesztés Kecskeméten

Nagy örömmel mutatom be nektek Nép-Fehér Adriennt, aki egy viszonylag új terápiás kezelést mutat be nekünk, ami már nála is elérhető a kisbabás szülőknek, szóval, ha hasonló gondokat fedeztek fel a babánál, akkor kereshetitek őt bátran.

A Baba FDM terápia- baba fascia disztorziós modell -, babákon alkalmazható manuális, vagyis kézzel végzett terápiás metódus, mely a diagnózishoz leginkább a testbeszédet használja. 

A Baba FDM terápia, csecsemő és kisgyermek mozgásfejlesztő terápia, ami Magyarországon viszonylag még újnak számít, viszont igen hatékony, ezért főleg az első hat hónapban tudja nagyon hatékonyan segíteni a babák mozgásfejlődését, illetve elismerten a leggyorsabban terjedő fájdalomcsillapító terápia is.

A felnőttek esetében könnyű a dolgunk, hiszen elmondják, hogy hol fáj, a babák erre nem képesek, viszont a testbeszédjükből nagyon sok mindent le lehet szűrni. A szülők részletes kikérdezése után, minden esetben speciális tesztet is csinálunk, és folyamatosan nézzük, hogy az adott tesztekre hogyan reagál a baba.

A baba FDM a kötőszövetes diszfunkciókat hivatott kikezelni. Ha ezek a diszfunkciók kikezeletlenül maradnak a kötőszövetben, könnyen befolyásolhatják a későbbiekben a babák mozgásfejlődését.

Mikor jó a Baba FDM?

  • ha sokat sír a baba,
  • éjjel 2 óránként sikítva riad fel,
  • hátrafeszíti a fejét,
  • kedvenc oldala van,
  • sír vagy feszíti magát az egyik oldalon szopizás közben,
  • háton mindig bukik,
  • nem tűri a pelenkázást,
  • ordit az öltöztetésnél, nem engedi kinyújtani a karját,
  • túl gyors, vagy túl lassú a mozgásfejlődése,
  • egy-egy mozgás kimarad,
  • féloldalasan kúszik vagy mászik

Hol sérülhet a kötőszövet?

  • Már az anyaméhben tud sérülni a baba kötőszövete téraránytalanság, köldökzsinór körbe tekeredése a lába, törzse nyaka körül, kényszertartás vagy a bevitt kémiai anyagok (pl. gyógyszerek) miatt.
  • Ha egy szülés nem zajlik le beavatkozásmentesen.
  • Ha túl gyors vagy túl lassú, ha nyomják az anyuka hasát, ha vákuumot, fogót használnak, ha császár esetén húzzák a fejet, stb...mind mind okozhatnak kötőszöveti zavarokat.

Milyen tünetekre kell figyelnem, és mikor érdemes Baba FDM terapeutához fordulni?

  • gyakran sír, nem csak akkor, ha éhes és fáradt,
  • nyugalomban hirtelen, fájdalmasan sír, felsikít,
  • kedvenc oldala van, a másik oldalra nem is forgatja a fejét,
  • 'kifli' pózban tartja magát sűrűn,
  • lerúgja a takarót (vannak disztorziók, amik a melegre reagálnak),
  • kézben elvan, de ha vízszintes pozícióba fektetjük, azonnal sír,
  • hasalásban ordít,
  • mikor a kezünkbe vesszük, hátra feszíti magát és/vagy a karját,
  • ha gyakran van székrekedése, és ha nincs minden nap, de legalább kétnaponta 1 széklete,
  • ha evés után azonnal bukik, akkor először orvosnak kell látnia, ha nincs szervi elváltozás, jöhet az FDM,
  • ha evés után fél órával bukik és ez rendszeres,
  • ha a kúszás vagy a mászás nem szépen indul be, féloldalasan közlekedik a baba,
  • ha szűk a könnycsatornája,
  • öltöztetést ki nem állhatja, a kezeit nehéz kinyújtani.

Mi történik, ha nem kezeljük ki ezeket a kötőszöveti rendellenességeket?

  • Maradhatnak vissza primitív reflexek, amelyek akadályozzák a természetes mozgásfejlődést.
  • A későbbiekben, már nagyobb korban figyelemzavart, hiperaktivitást, illetve tanulási nehézségeket okozhatnak.

Az FDM a leghatékonyabb kötőszövetes, manuális fájdalomterápia. Azokban az esetekben, amikor töréssel nem kell számolnunk, azonnal megkezdhető a terápia, így lényegesen jobb minőségben gyógyul, mintha nem kezeltük volna FDM-mel. Krónikus esetekben a fájdalom halmozódik, rétegeződik, ezt csak FDM-mel lehet ésszerűen kibontani. Az FDM nem új terápia, hanem a számtalan, évek alatt felhalmozott terápiás protokollokat teszi a helyére és rendszerezi azokat, mikor melyiket kell használni és miért.

Kétgyerekes anyukaként maximálisan át tudom érezni, hogy milyen nehéz az, amikor például sikítva ébred fel egy gyermek éjszakánként, utálja a babakocsizást, vagy épp indokolatlanul ordít az öltöztetésnél. Épp ezért tanultam ki ezt a módszert, hogy elvegyem a babák fájdalmát, hogy ezáltal könnyítsünk a baba és a család mindennapjain.

A legnagyobb tisztelettel és szeretettel nyúlok a babákhoz és maximálisan az ő igényüket tartom szem előtt!

Várok bizalommal mindenkit Kecskeméten: Nép-Fehér Adrienn
Felnőtt és baba FDM terapeuta

  • Kezelés helyszíne: Kecskemét, Mikszáth Kálmán körút 65.
  • Bejelentkezés telefonon: +36307356372
  • Kezelés díja: 10.000 Ft/alkalom

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.
Ugrás az oldal tetejére