Jelenlegi hely

Kadafalvi Napok 2022

Időpont: 2022. szeptember 23., 10:00 – szeptember 24., 23:45
Helyszín: Kecskemét - Kadafalvi Rendezvények, Programok, Közösségek, Aktualitások

Az idei esztendőben újra megrendezésre kerül Kadafalva és a környék legnagyobb rendezvénye.
A helyszín a korábbi parkoló mellett, bent az ipari park füves területén, így kulturáltabb környezetben ünnepelhetünk.
Természetesen a terület előkészítése ott is kiemelt feladat a nagy szárazság miatt is.

Immáron a XI. Kadafalva Napja azaz most már (tavaly óta) Kadafalvi Napok ismét két napos lesz.

Pénteken 18 órakor újra Közösségi Mozi vetítést szervezünk és már szavazásra bocsájtottuk, hogy melyik filmet vetítsük, amit idén, óriás ledfal segítségével teszünk láthatóbbá, élvezhetőbbé.
Három film közül várjuk a szavazatokat.
A Tücsök utca önkéntesei máris készülnek a palacsintás ,,bulira". Természetesen lehet csatlakozni a kezdeményezéshez mellyel sok sok gyerkőcnek örömet okozunk és a mozi után minden gyermek ehet frissen sütött palacsintát.
Azt követően Smooth Party Band zenekari kísérettel Közösségi tábortűzzel és szalonnasütéssel zárul a pénteki programunk este 22 órakor.
Sikerült tehát egy profi zenekart lefoglalni az esti ,,piknik" programhoz.

PÉNTEK:

10.00 Rajzpályázat eredményhirdetése az iskolában
18.00 Szabadtéri Mozi ……
19.30 A gyerekek megvendégeljük frissen sütött palacsintával és gofrival. Köszönet az önkénteseknek!
19.45 Közösségi tábortűz szalonnasütéssel, zenével.
2 óra örömzene a Smooth Party Band zenekarral

Aki szeretné és leadja időben (szeptember 21-ig) a főzőversenyre nevezését, már pénteken berendezheti a szombat reggel kezdődő hagyományos bográcsos főzőversenyhez kijelölt helyet.
Kora reggel kb. 7:30-kor ismét lesz zenés ébresztő majd kezdetét veszi a bográcsos főzőverseny.
Terveink szerint szombaton ismét megrendezzük a már hagyományos ünnepi lovas felvonulást.


SZEPTEMBER 24. Szombat

07.00 Lovaskocsis zenés ébresztő
08.00 Bográcsos főzőverseny és közös tűzgyújtás
Helyek elfoglalása 7 órától
09.30 HI KECSKEMÉT! Közösségi Futás
09.30 Megnyitó Leviczky Cirill Városstratégiai és Pénzügyi Bizottság elnöke és Kadafalva, Szarkás, Felsőcsalános, Úrihegy Önkormányzati képviselője
09.45 II. Kadafalvi Foci Kupa
10.00 Pingpong lehetőség a kápolnánál
10.00 Béke Szigete Nyugdíjas Klub
Hírös Barackvirág Senior Tánccsoport
11.00 Csikósok és lovasfogatok érkezése
11:30 Polka Zenekar zenés műsora
12:00 Bográcsos ételek zsűrizése
12.00 Közösségi ebéd
13.00 Házi Sütemények sütőversenye
Sütik leadása nevezéssel 13 órától 15 óráig
13.00 Bográcsos Főzőverseny eredményhirdetése
13.30 Lovaskocsis, Csikós Ünnepi Közösségi felvonulás
14.00 Ingyenes légvár
15.00 Ingyenes arcfestés
15.30 TST Táncstúdió Kecskemét
15.45 Házi Sütemény Sütőverseny eredményhirdetése
16.00 Kadafalvi iskolások tánccsoportja / Novák Anikó táncoktató
16.10 Step & Go Táncklub Kadafalva Polyákné Nagy Enikő
16.20 Csikós bemutató
16.30 Lovasfogatok, csikósok ünnepélyes köszöntése
17.10 Kálmán Lajos Óvoda Boróka Utcai Óvoda és a Kadafalvi iskolások műsora
17.30 Zenés Mesejáték Mató Adrienn interaktív műsora
18.00 Ünnepi köszöntők
18.30 HangOverGang koncert
20.00 Dupla KáVé és Köteles Cindy
20.40 Retro Disco Dj. Gazso
21.30 Veracruz zenekar
24.00 Rendezvény zárása

Ingyenes szombat délutáni kísérő programok:

  • Népi fajátékok 200 négyzetméteren,
  • sétakocsikázási lehetőség szombaton 10 órától 18 óráig,
  • arcfestés gyerekeknek 15 órától 18 óráig,
  • légvár 15 órától 18 óráig,
  • kézműves foglalkozás Zrínyiné Erzsikével 15 órától 18 óráig

Üdvözlettel
Leviczky Cirill Önkormányzati képviselő

Érdeklődni egyéb infó:
Galgóczy Zsolt / HI Kecskemét Rendezvényszervezőnél (helyi lakos)
06303707060
Várunk mindenkit sok szeretettel!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére