Jelenlegi hely

Így hagyhatsz minél kisebb ökológiai lábnyomot vásárlásaiddal- Íme a Kecskeméti Szatyor Közösség

Találtunk egy remek kollektívát, amely összeköti a vásárlókat a környező termelőkkel, egészségesebb életmódot és tudatosabb vásárlást igyekszik elősegíteni, egyben környezet- és pénztárcakímélő megoldásokat kínál.

A bevásárlóközösségek (más neveken: kosárközösségek, szatyor közösségek, batyu közösségek) olyan önkéntes alapon szerveződő csoportok, amelyekben a helyi termelők és vásárlók közvetlen kapcsolatba kerülnek egymással. Ezen közösség létrejöttét és működtetését az önkéntesek végzik. A közvetítő szerepet egy civil szervezet, a Kecskeméti Szatyor Közösség Egyesület látja el, így semmilyen kereskedelmi vonatkozása nincs ennek a működési formának.  

A Kecskeméti Szatyor Közösség célja, hogy segítséget nyújtson a helyi lakosságnak a környezet- és egészségtudatos, valamint társadalmilag felelős életvitelhez.  Másik fontos pozitív hozománya a helyi, szezonális ételek fogyasztásának, hogy a helyi gazdaságokat támogatja; a közvetlenül a termelőtől történő vásárlás pedig egyenesen a termelőt. A helyben elköltött pénz a közösségben marad, így hosszútávon erősíti azt. Nem mellesleg lehetőségünk van megismerni az embert a termék mögött; ha pedig megkedveltétek a nála vásárolt élelmiszert, bizalommal kereshetitek bármikor.  

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a helyi élelmiszerek hamarabb célba érnek, így nem szükséges vegyszeres kezelés a tartósítás érdekében, így egészségesebb táplálékhoz juthattok.  A webshopban a vásárlási időszak alatt tett megrendeléseiteket heti egy átadónapon beszállítják a termelők az átadópontra adott időintervallumban, majd az önkéntesek vásárlónként ládákba rendezik a termékeket. Ti, a vásárlók ugyan azon a napon, de egy másik időpontban átvehetitek a termékeiteket.  

A kosaraitokat az online térben tölthetitek meg. Az élelmiszereken át, ajándékcsomagokat, gyógyhatású készítményeket és háztartási termékeket is megtalálhattok a kínálatukban.   Eligazodni pedig termékjelölők segítenek, hogy a számotokra fontos szempontok szerint szűrjétek a találatokat.  

Kíméletes/ Vegyszermentes/ Bio, adalékanyagmentes, GMO-mentes takarmányozás, környezetbarát csomagolás, pálmaolajmentes, vegán, parabénmentes, SLS-mentes.  De az alábbi keresőszavak szerint is válogathatunk: állatkísérlet-mentes, cukormentes, gluténmentes, szójamentes, tartósítószermentes, tojásmentes.  

Ha fontosnak tartjátok, hogy élelmeitek valóban egészségesek legyenek és megbízható forrásból származzanak, ha foglalkoztat, hogy vásárlásaitok milyen hatással vannak a környezetre és a gazdaságra, ha a bevásárlást nem pusztán személytelen kötelességként szeretnétek megélni, akkor a bevásárlóközösség jó lehetőség arra, hogy kipróbáljátok, milyen a részese lenni egy egészen újfajta gondolkodáson alapuló kezdeményezésnek.

Szépvölgyi Anna

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Ugrás az oldal tetejére