Jelenlegi hely

Elindult a nagycsaládosoknak szóló karácsonyi adománygyűjtő akció Kecskeméten

Elkezdődött a Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesületének (KINCS) hagyományos karácsonyi adománygyűjtő akciója péntek délután, amikor is megnyitott a kecskeméti Malom Központ második emeletén, a Yettel üzlet melletti adománygyűjtő pont. Az adománygyűjtés célja minden évben a szegénységben, nehéz körülmények között élő családok és gyermekek segítése Kecskeméten és környékén.

Az adományokat a szervezők péntektől december 17-ig várják. A családoknak elsősorban tartós élelmiszerre (konzerv, olaj, só, cukor, liszt, tészta, stb.), tisztálkodási szerekre, takarókra, jó minőségű ruhákra, könyvekre és játékokra van szükségük – mondta Fehérné Nagy Emese, a KINCS elnöke. A KINCS az adománygyűjtés utáni rendezvényén adja át a családoknak az összegyűlt ajándékokat, oly módon, hogy mindenki maga választhatja ki azt, hogy mire van szüksége az adományok közül.

Rácz József, a Malom Központ igazgatója elmondta, hogy az immár 10 éve rendszeresen megrendezett adománygyűjtéssel eddig mintegy 800 családnak nyújtottak támogatást, így 2700 kisgyermek részesült karácsonyi ajándékban a gyűjtés jóvoltából.

Pászti András önkormányzati képviselő hangsúlyozta az adománygyűjtés fontosságát. Méltatta az önkormányzat és a KINCS együttműködését, és elmondta, hogy a jövőben szorosabbra fűzi kapcsolatát a város az egyesülettel. Emlékeztetett arra, hogy a Malom Központ nem csak a karácsonyi, hanem a Varázstáska tanszergyűjtő akcióból is kiveszi részét.

A szervezők december 17-ig, a Malom Központ nyitvatartási ideje alatt várják az adományokat a második emeleti gyűjtőponton. 

Forrás: Baon.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Miért nehéz a mindennapi rutin figyelemzavarral? Reggel elindulni, iskolába vagy munkába érkezni időben, elintézni a fontos dolgokat, nem elfelejteni az uzsonnás dobozt, a határidőt vagy a kulcsokat – ezek a napi rutinfeladatok sok embernek automatikusak. De figyelemzavarral élőknek gyakran épp ezek a kis dolgok jelentik a legnagyobb kihívást.
Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Ugrás az oldal tetejére