Anya, kérek még! címmel közönségtalálkozót szervezünk Ambrus Évával!
Ezen kívül május 24-25-26-án minden nap ingyenes gyermekprogramokkal várjuk a kicsiket.
A Café Plázs Csapata nevében is szeretettel várjuk!
15:00 órakor - Interaktív MeseTanoda vidám gyermekfoglalkozás
17:00 órakor - Közönségtalálkozó Ambrus Évával, aki többek között az Anya, kérek még! című könyv szerzője
„A gyerekünknek a táplálása, meg a családunknak a táplálása – az majd egyszer úgyis kiderül – sokkal fontosabb annál, mint amit jelenleg gondolunk…”
„Én szentül hiszem, hogy itt Magyarországon keveset foglalkozunk ezzel a témával… sokkalta mélyebb szinten és sokkalta szélesebb körben kellene nem túl misztifikáltan valahogy az embereknek átadni”
Évi több a gyermekek megfelelő táplálását segítő könyv szerzője. Első gyermeke születése után merült el jobban a hozzátáplálás témájában és nemsokára elkészült az „Anya, kérek még!” című könyve és ezzel párhuzamosan épült a Manó Menü nevű vállalkozása. Ez a terület olyan erőssé tudott válni, hogy 17 év után otthagyta a multis, jól fizető munkahelyét és félelmekkel, de belevágott a vállalkozói létbe.
Első könyve azóta több országos szinten rangos elismerést is hozott. AZ ÉV KÖNYVE 2023 díjat nyerte el, valamint 3 alkalommal is legnagyobb példányszámban eladott gasztronómiai kiadvány lett a Libri és a Bookline TOP 100 listáján.
Ezen kívül még több hiánypótló könyvet írt. Ilyen a
„Válogatós gyerekek” vagy a „Mentesen is teljesen”, legutoljára pedig a Vágó Pirossal közösen jegyzett "Gyors, finom, egyszerű" című könyve jelent meg. Persze a könyveken túl az interneten is sokrétűen tevékenykedik: temérdek blog cikk, podcast, közösségi média jelenlét kapcsolódik hozzá. Ma már ez egyik legtöbbet hivatkozott szerzővé vált a gyermekek táplálásának témájában.
Persze az ide vezető út nem volt könnyű és nem volt nyílegyenes.
Kérdezőpartnere Makai Mariann (KecskemétiMami), aki a vállalkozóvá válásának első 4 évében munkatársa és lelki társa volt, így igazán közvetlen tapasztalatból tudja őt megszólítani.