Ha feltöltődünk, a gyerekekre is jobban tudunk koncentrálni, az öngondoskodás tehát az egész család érdeke.
1. Tervezzük meg a napot
Egy kisgyerek mellett mindig érhetnek meglepetések, ennek ellenére a lehetőségekhez képest próbáljunk minden napra alaposan felkészülni. Ha meglátogatjuk a nagyszülőket vagy a játszótérre szeretnénk lemenni, találjuk ki előre ennek pontos időpontját, ahogy azt is, hogy mikor kell elkezdenünk a főzést, a rendrakást majd a készülődést ahhoz, hogy a tervünkhöz valóban tartani tudjuk magunkat.
Ha így teszünk, hatalmas stresszt vehetünk le a vállunkról, ami már önmagában segít egy kicsit kiegyensúlyozottabban érezni magunkat. Fontos tudni azt is, hogy a rendszer kialakítása a gyerekek számára is fontos, ők ráadásul meglepően könnyen hozzászokhatnak ahhoz, adjunk tehát egy esélyt a jól szervezett életnek.
2. Használjunk időzítőt a házimunka elvégzésére
Az énidő akkor az igazi, ha közben nem az ellátandó feladatokon jár az agyunk, ezekkel tehát muszáj lesz végezni, mielőtt ledőlünk egy kicsit a kanapéra vagy kimozdulunk a barátainkkal. Ha mi is a halogatók népes táborát erősítjük, segíthet a motiváció fenntartásában az, ha minden házimunkára bizonyos időkeretet biztosítunk magunknak: a telefonunk stopperén állítsunk be 30 percet a rendrakásra vagy a teregetésre, 15-öt a mosogatásra vagy a nappali felporszívózására, így a feladatra tekinthetünk egyfajta versenyként is, melyben biztosan szeretnénk jó helyezést elérni.
3. Osszuk meg a feladatokat
Gyermekünknek – szerencsés esetben – két szülője van, ami azt jelenti, hogy a vele kapcsolatos feladatokat is meg kell osztani. Ha az egyikünk dolgozik, munkaidőben természetesen a másikra hárul a gyereknevelés, annak lejártával azonban már ketten vagyunk, így fontos, hogy mindenki ugyanolyan mértékben vegyen részt a gyerekekkel és a háztartással kapcsolatos feladatok ellátásában. Ugyanígy osszuk meg a szabadidőt is: míg egyikünk a fodrásznál ül vagy a barátaival kávézik, a másik szülő a gyerekekkel tölthet el minőségi időt, így mindenkinek lehetősége van a kikapcsolódásra.
4. Keressünk gyors feltöltődést nyújtó tevékenységeket
Olykor szükségünk van néhány szabad órára vagy egy teljes, gyerekmentes estére is, ez azonban nem mindennapos lehetőség. Kikapcsolódni viszont ilyenkor is fontos, ezért keressünk olyan programokat, amik már néhány perc alatt segíthetnek egy kicsit ellazulni: ez lehet egy kis kertészkedés, néhány jógagyakorlat vagy az olvasás, amit akkor is beépíthetünk a napunkba, amikor a kicsik éppen alszanak. Már ez a pár perc is elég ahhoz, hogy egy kis energialökethez jussunk: meglátjuk, így a gyerekekkel is sokkal türelmesebbek leszünk.
5. Az alvás is fontos
Egy újszülött mellett úgy érezhetjük, hogy néha napokig egy percet sem tudunk aludni. Ilyenkor persze a kicsik szükségletei az elsődlegesek, de azt se felejtsük el, hogy alvás nélkül hosszú távon nem tudunk megfelelően funkcionálni. Két etetés között adjuk át a gyeplőt a párunknak, mi pedig dőljünk le néhány órára. Ez a mentális egészségünk szempontjából rendkívül fontos, hiszen csak úgy tudunk maximális teljesítményt nyújtani, ha kiegyensúlyozottak, nyugodtak vagyunk. Ha már nem szoptatunk, bátran bevethetünk természetes hatóanyagokat tartalmazó kiegészítőket – ilyen például az ashwagandha, a citromfű vagy a valeriana.
Mi is számítunk!
A jó szülők olykor áldozatokat hoznak a gyermekük kedvéért, ez azonban nem egyenlő azzal, hogy saját magunkat is fel kellene áldoznunk. A kicsik akkor lesznek kiegyensúlyozottak és boldogok, ha minket is annak látnak, néha tehát szánjunk egy kis időt magunkra is: egy jól szervezett nap, egy baráti beszélgetés, egy kiadós alvás , de plusz támogatásként akár az ashwagandha is kipróbálható, emellett pedig ne maradjon el az énidő sem!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges