Jelenlegi hely

Így lesz a gyerekszoba a kicsik kedvenc helye otthon

Egy jól kialakított gyerekszoba több, mint egy egyszerű helyiség, ahol a kicsik álomra hajthatják a fejüket: ez a tér lehet a fantázia birodalma, a tanulás és a játék színtere, valamint egy biztonságot nyújtó menedék a gyerekeket nyomasztó problémák elől. Ahhoz, hogy a gyerekszoba valóban a kicsik kedvenc helyévé váljon, nem elegendő néhány jól megválasztott dekoráció és játék: fontos, hogy a helyiség a lakója korához, érdeklődéséhez és személyiségéhez igazodjon, miközben a berendezési tárgyak praktikusak és biztonságosak.

Ez meglehetősen sok szempont, aggodalomra azonban nincs ok: egy kis odafigyeléssel és kreativitással biztosan sikerrel járunk majd.

1. Gondolkodjunk a gyerekek fejével

Mielőtt nekiállunk a felújításnak, próbáljuk meg a szobát a gyermekünk szemszögéből nézni. Mit szeret igazán? Milyen játékokat kedvel? Természetesen az életkor is alapvetően fontos szempont: egy óvodás számára még a játék és a pihenés a legfontosabb, így a gyerekágy és a puha szőnyeg létfontosságú, egy iskolásnak azonban már egy tanulósarokra is szüksége van. Engedjük, hogy a szoba lakója is beleszólhasson a döntésekbe: javasoljunk néhány falszínt, dekorációt, melyek között szabadon válogathat, így a végeredménnyel biztosan elégedett lesz, ami erősíteni fogja a kötődést a saját kis birodalmához.

2. Minden a színeknél kezdődik

A színek nem csupán a felnőttek hangulatára vannak nagy hatással: a kicsik szobájában sem mindegy, hogy hogyan választunk. Egy újszülött számára a lehető legmegnyugtatóbb körülményeket kell megteremtenünk, így a világos pasztell árnyalatokkal itt nem lőhetünk mellé. A nagyobb gyerekeknek már biztosan határozottabb elképzelései lesznek, arra azonban ügyeljünk, hogy a túlságosan élénk színek, mint a piros vagy a narancs izgatottságot válthatnak ki, míg a halvány zöld, kék vagy rózsaszín nyugalmat árasztanak. Ha a kicsik ragaszkodnak egy élénkebb árnyalathoz, jó ötlet lehet azt egyetlen falon alkalmazni – lehetőleg ott, ahol a játékok is helyet kapnak. A gyerekágy és az íróasztal környékén törekedjünk a visszafogottabb színek használatára, így egy kicsit mind az alvást, mind a tanulást hatékonyabbá tehetjük.

Óvodáskorban a tematikus dekorációval nem lőhetünk mellé: a gyerekek érdeklődési körétől függően válasszuk ki a témát, ami falmatricákon, az ágyneműn és a függönyökön is visszaköszönhet.

3. Hagyjunk helyet a játékhoz is

Bár a gyerekszobába be kell zsúfolnunk egy ágyat, egy szekrényt és egy íróasztalt is, azt ne felejtsük el, hogy ez a helyiség elsősorban az önfeledt játékra való. Törekedjünk arra, hogy legyen egy szabad, üres terület, ahol a kicsik jól érezhetik magukat, szabadon alkothatnak, futkoshatnak: ide kerüljön egy puha szőnyeg, egy kényelmes babzsákfotel, így semmi nem állhat a szórakozás útjába.

4. Tárolóhelyre is szükség lesz

Bár a gyerekek nagy része szerint a játékok ideális helye ott van, ahova azokat éppen letették, ez a hozzáállás nagyon rövid időn belül káoszhoz és elveszett kisautókhoz vezet, amit érdemes megelőzni. Egy jól kiépített tárolórendszer segíthet abban, hogy rendet tartsunk, és abban is, hogy a kedvenc játékok sokáig használhatóak maradjanak. Választhatunk színes kosarakat, felcímkézett fiókokat vagy képek segítségével azonosítható dobozokat, így még az ovisok is könnyen eligazodhatnak a rengeteg holmi között, ráadásul sokkal több szabad helyük lesz ahhoz, hogy egész nap önfeledten játszhassanak.

5. A hangulatvilágítás is fontos

Napközben érdemes a lehető legtöbb napfényt beengedni a szobába, este azonban természetesen a lámpáké a főszerep. Az erősebb mennyezeti világítás mellé célszerű beszerezni egy olvasólámpát és éjjeli fényeket, amik mellett könnyebb elaludni, de a mi dolgunkat is megkönnyítik, ha éjszaka szeretnénk ránézni a gyerekekre. Az esti játékhoz gondoskodjunk hangulatvilágításról: egy, a szekrényeken végigfutó égősor tökéletes megoldás lehet, ha már nem szeretnénk, hogy az egész szoba fényárban ússzon.

A titok a részletekben rejlik

Egy gyerekszoba akkor válik igazán szerethetővé, ha az nemcsak a szülők elképzeléseit tükrözi, hanem a gyermek igényeit is szolgálja. A jól megválasztott színek és fények, egy kényelmes gyerekágy, egy játszósarok és némi tárolóhely is hozzájárulhat ahhoz, hogy a szoba ne csak egy helység legyen, hanem egy biztonságos menedék, ami pillanatok alatt a kicsik kedvenc zugává válik.

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Ugrás az oldal tetejére