Kép forrása
Tudunk-e bármit tenni, hogy ha nem is békés-boldog és kisimult, de legalább mindenki számára élhető legyen?
Igen és igen. Nézzük sorba.
Szóval a nagy kérdés, hogy miért nehéz a szülőnek, és miért képtelen a gyerek arra, hogy megkönnyítse felmenői dolgát.
Ebben a kérdésben már nehéz általánosítani, hiszen minden családi dinamika más és más. Van, ahol a szülő üdén és frissen kipattan az ágyból, és van, ahol hogyismondjam: nem. :D Mellette van, ahol a gyermek minden reggel a nyálán csúszik és kínlódik, hogy fel kell kelni, és van, ahol már a szülő fején ugrál az ébresztő előtt. És a fentiek bármilyen csudálatos kombinációja is fellelhető természetesen, és akkor még nem beszéltünk a több gyermeket nevelőkről, ahol anya és apa is különböző típusba tartozik reggelente.
Azt viszont lehet általánosítani itt a nagy kavalkádba, hogy óhatatlanul is minden résztvevő nyomást érez magán. A szülő az időnyomást, a gyermek a szülő-nyomást. És minden presszió feszültséget és ellenállást generál – azt hiszem nem is kell tovább ragozni…
Tulajdonképpen mit várunk mi szülők?
Hát együttműködést, semmi többet.
Kép forrása
És mit vár a gyermek?
Békét, illetve a képességeinek megfelelő elvárások támasztását.
Figyelem: attól mert a gyermek képes önállóan felhúzni normál állapotában a cipőjét, attól az még egyáltalán nem biztos, hogy egy feszültséggel teli helyzetben is meg tudja tenni – és itt megint belecsúsztunk a lefelé ívelő spirálba.
Sőt, attól, hogy amúgy tud választani két dolog közül, lehet, hogy a nyomás leblokkolja – és már ez sem fog menni zökkenőmentesen. Ha ez így furán hangzik, gondoljunk csak bele egy vizsgaidőszakba, ahol még a nevünket is képesek voltunk elrontani ha váratlan kérdés jött velünk szembe…-nyilván csak mesélik, hogy van ilyen :D …
Na térjünk vissza az együttműködésre.
A gyermek együttműködéséhez alapvetően megfelelő szabályozás, alkalmazható mankók, egyértelmű elvárások és következmények szükségesek.
Kép forrása
Álljon itt a teljesség igénye nélkül egy felsorolás, hogy mi-miért lehet a segítségünkre reggelente!
- Szabályrendszer. Képzeljétek, a gyerekek szeretik a szabályokat, főleg, ha a létrehozásukban közreműködhetnek. Lehet szabályozni a sorrendiséget, a lehetséges reggeli tevékenységeket, a körülményeket. Mondok példát: egy szundi-ideig az ébresztés után még összebújás van! Amíg anya fogat mos, játszhatsz!
- Időmérés. A gyerekek időérzéke nem fejlett, teljesen szubjektíven, élmény-alapon látják a mi kínlódásunkat és versenyfutásunkat az idővel. Viszont remek eszközök léteznek arra, hogy számukra is vizuálisan megjelenítsük az egyes tevékenységek időtartamát: legyen az egy homokóra, vagy egy telefonos applikáció, ahol a kisegér megeszi az almákat, és ha azok elfogytak, akkor jár le az idő. De lehet a konyhai időzítőt is bekapcsolni, vagy nagyobbacskáknál akár órán jelezni, hogy mikor milyen tevékenység következik!
- Napirend – kártyákkal. A vizuális megerősítés bármely életkorban nagyon hasznos eszköz, azonban az ovis-kisiskolás korosztály számára egy fontos jelen-horgony lehet, egy olyan sorvezető, ami mentén könnyebb megfelelni az elvárásoknak. Ez is lehet számtalan formában elkészíthető – post-itre rajzolt, nyomtatott, laminált, fotókkal illusztrált – a lényege, hogy a gyermek könnyen tudja „olvasni”, hogy mit is jelent az adott tevékenység-kártya. És a megvalósításban is kreatívak lehetünk – a post-it-et csak leveszem, ha kész a fogmosás, jelölhetem csipesszel a sorrendben, hogy hol tartok, rácsukhatok egy-egy „ablakot”, ha elvégeztem a képen lévő feladatot.
- Megértés-beleérzés. Na, ez tán a legnehezebb reggelente, mikor sietni kell, mégis segíthet, ha van a repertoárunkban néhány instant mondat arra vonatkozóan, hogy igenis fontosak nekem a gyermekem érzései, jelzései. Látom, hogy fáradt vagy, nem pihented ki magad, ha beértünk az oviba, jelzem az óvónéninek, hogy a puhasarokba kuckózhass még egy picit! Elhiszem, hogy most nincs kedved oviba menni, képzeld, én is szívesebben tölteném az időt most veled, csak éppen nem tehetem, muszáj elvégezni a napi feladataimat a munkahelyemen, de ígérem, délután bepótoljuk! Nagyon sajnálom, hogy sürgetnem kell most téged, délután együtt lelassulunk a meseolvasáshoz!
- +1: Igen, néha sokkal gyorsabb, ha „beadom a derekam” és igenis elolvasom azt a mesét, feltöltöm a gyermek szeretet-tankját, és az immár együttműködő gyermekkel nem harcban, hanem békében készülünk tovább!
Szabad próbálkozni. Szabad kreatívnak lenni. Szabad játszani, gyermekké válni, hogy jobban értsük a működésüket. És ha éppen nem sikerül, szabad magunknak megbocsátani – miután a gyermekkel is tisztáztuk, hogy ki-milyen hibát vétett, velem az élen.
Szerző: Kis-Kovácsné Vancsa Barbara
gyógypedagógus, evésterápiás szakember, szoptatás segítő és neuro-hidroterapeuta, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens
https://www.facebook.com/mondjigentegyesulet
- KAPOSVÁRIMAMI -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
